Shock!

A Crowhead két tagot takar, nem írom le a nevüket mert olyan karaktereim nincsenek, ugyanis norvégok a srácok. A Shadow Dancers kultikus gótikus metal csapat tagjai voltak, ami szépen feloszlott és ők megalkották a Crowheadet. Gótikus metalban annyira nem vagyok otthon, az anyacsapatot nem ismerem, viszont a Crowhead egész korrekt albumot tett le az asztalra. Ha már gótika, akkor melankólia, meg szomorúság és elmúlás, kissé elektronikus alapok, viszont gitárok vannak azért, nem nyálas a zene. Szerencsére.

Rögtön egy slágeres dallal nyitnak, My Angel, ennek ott figyel később a remixe is a cédén, na az nem annyira jó. Az énekes refrénes dallamairól érdekes módon egy nyolcvanas évekbeli popcsapat, a Human League jutott eszembe, a két énekes hangfekvése meg a dallamok világa is hasonló. Felteszem mindez véletlen. A második dal már populárisabb, nem is kicsit, rock nem sok van benne, mégis tetszik. Van benne feeling, olyan kis alulról jövő. Full sláger az egész dal amúgy. A harmadik dal lírai merengés, hat percig, a hossza az egyetlen ami kissé zavaró. Érdekes módon az ötödik tétel az Intro, nem igazán értem miért választották ketté a lemezt ily módon. A dal gitárosabb, indusztriálisabb, a vokál meg az összhatás miatt már-már Mansonos. A refrénig persze. Érdekes. A hatos egész metalosan riffel, tetszetős. Persze lassú meg bánatos. És hosszú. Következő érdekes rész, a kilences dal akár rockdiszkókban is mehetne, sőt. A tízes ennek borult folytatása, szinte már csak elektronikus prüttyögésekből áll az egész. És a lemezt záró sejtelmes Outro vezet ki ebből az összhatásában kissé eklektikus, de nem olyan rossz zenéből.

A szövegek a zenéhez illően szerelmes szuicid tartalmúak, a borítóban látható fotó a zenészekről ne riasszon el senkit, hiába festették bután pirosra a szemük alját, ettől csak viccesek lettek, nem rémisztőek.

Gótikusoknak simán ajánlható lemez.