Shock!

Egészen 1996-ig nyúlnak vissza a német Cyberya gyökerei. Röpke néhány év alatt megjelent a szokásos demó-maxi-kazetta sorozat, majd lemezszerződés, és itt az első teljes értékű album, a Mindcontrol. Sampleres-dobgépes metal csapat, dallamos énekkel, volt már ilyen a nap alatt, az első robbanás a Shotgun Messiah nevéhez fűződik, majd felbukkant néhány nem annyira sikeres formáció.

Az utolsó remekmű az olasz Eldritch-től jött, akik utolsó lemezükkel meglehetősen bedurvítottak. A remekmű egyébként nem az utolsó korongjuk, hanem az előző, az El Nino. Aztán ott volt - sajnos csak volt - a zseniális német Die Krupps, akik az EBM-ből érkeztek, és inkább dühös, energikus zenét nyomtak, semmint dallamosat. Megemlíteném még Peter Tagtgren Pain nevű projektjét, annak hatása is tetten érhető itt-ott a Cyberyánál.

Tehát a Cyberya csippentett mindenhonnan egy darabot, a riffek elég harapósak bírnak lenni, az ének a dallamos témáktól a kezdő üvöltésig terjed, a szintis/sampleres cuccok szokásosak, semmi extra vagy meglepő, inkább arra törekedtek, hogy húzást adjanak a számoknak. A szövegek némelyike lélekboncolós, egyszerű szavakkal a lényeget fogalmazták meg, de legalább nem cikisek. Viszont ha jól látom az egyik tagnak dauerolt frufrus frizurája és vastag, tömött bajusza van, ezért legalább egy pont levonás jár!! Kb. annyira nem illik ehhez a zenéhez - meg manapság már sehova se -, mint palacsintába a tökfőzelék. Az utóbbi években már Soltész Rezső is kiegyengette a hajszálait...

11 dalt préseltek a cd-re, ezek között vannak jók és kevésbé jók. Érdekes hasonlóságot véltem felfedezni néhány számban egy szlovákiai - de magyar tagokkal büszkélkedő, és azt hiszem ma már nem létező - zenekarral, az Atmosfearrel. Pl. a hatodik dal refrénjét akár Ollé Tibor is elkövethette volna. Megjegyzem az Atmosfear is hasonló stílusban mozgott, x évvel ezelőtt tök jó demókat készítettek, volt dög és feeling a dalaikban, sajnos kiadót nem találtak. Miért is találtak volna... No, de itt a Cyberyáról van szó.

Az az erényük megvan, hogy képesek voltak fogós részeket beilleszteni a dalokba, ezért a néhol előforduló laposabb pillanatokért sem haragszom annyira. Mondjuk az tény, hogy sokkal ütősebb végeredményt is ki lehetett volna hozni a lemezből, így csak a lemez fele karcol, ami a nem is olyan rémes eredmény. Ha úgy nézzük. Csakhogy nagyon hiányzik az egyéni íz, a különlegesség. Ma egy ilyen stílusú zenéhez ez elengedhetetlen. A hangzás nem rossz, Stefan Kaufmannt illeti a dicséret, aki számos nevesebb német csapatnak dolgozott már. Mindezeket összegezve a produkció nem ér többet egy szerényebb hetesnél.