Hülye egy helyzet. Mikor a cd megérkezett, még híre sem volt annak, hogy ez lesz a Da Capo búcsúja. Aztán eltelt egy-két hét, és megtudtam, hogy a Da Capo, mint olyan, befejezte ebben a formában a ténykedését, viszont Kozó Tamás (gitár), Csörnyi Róbert (basszusgitár) és Göllicz László (dob) a Stonehenge-ből korábban kivált Bátky "BZ" Zoltán énekessel (aki egyébként néhány dalban vokálozik ezen a lemezen) új zenekarba kezdett.
Szóval a Senkiföldje. Bár most épp a dupla cd angol verzóját hallgatom, valahogy ez most jobban tetszik. Annak idején az első lemeznél nem éreztem még annyira kiforrottnak a zenéjüket, mint ahogy a kritikák erről áradoztak. Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre többen mesélték, hogy látták koncerten a csapatot, akik egyre jobbak, kezdik levetkőzni a "magyar Dream Theater" címkét.
És tényleg. No, valami ilyesmit vártam én annak idején is. Súlyos riffeket (apropó, mélyebbre hangolódtak ám a gitárok most az összes dalban), prog ízű körítéssel, de nem egy lassított dreamet... Az Ab Ovo máris elnyerte tetszésemet, még mindig érezni a hatásokat, de kevésbé nyíltan, noha még mindig eléggé "tipikus prog" a dal felépítése. A Senkiföldje hallatán ért az első meglepetés, rohadt jó vokáltémát bírtak belerakni, szakad a szív a refrénnél... Meg a gitárszólónál is kicsit. Aztán a Kísértések kertjénél hiába van egy riff, ami súlyos, valahogy összhatásilag megint csak olyan régivágású. Viszont a Piéta már finomabb, és van itt valami, amin megdöbbentem, és Kedves Olvasók, Ti is meg fogtok döbbenni: szkreccset raktak bele ide jól! És jó! A vokáltéma szintén finomabb ebben a nótában.
Ez még semmi. Utána a Harmadnapon (hehe, van egy ilyen című Gire nóta is), ahogy kezdődik a bőgővel, szintivel, majd bejön a zúzda-gitár, na, ez azonnal megnyert magának. Jó kis modern téma, a dobtémák is finomak, groove-osak. A gitárszóló is meredekebb, hehe. Mondjuk biztos lesz, aki meg pont ezekért az újításokért fog hörögni, hogy nem a szokványos sémákban gondolkodtak itt.
A Kilenc kör sem rossz, de összességében valahogy elment mellettem. Az Impromt instrumentális, ámde nagyon dreames megint. Vannak benne ügyes hangszeres részek, de ennyi. A Néma szakadékban megint pakoltak egy kellemes súlyriffet, tetszetős. Az utolsó nóta, a Kráter, lírai és Soós Tamás Attila az Anima Sound Systemből szaxofonozik benne. Na ez is olyan líra, aminek a vokáltémája szívfacsaróan szép.
Nagy Norbert sokat fejlődött az első lemezhez képest, nyilván a hangi korlátait nem tudja átlépni, de sokkal többet kihoztak most belőle, mint eddig bármikor. Kozó Tamásnál eddig azt kifogásoltam, hogy a szólói valahogy túl "iskolásak", technikailag oké, de nem volt benne feeling. Most van. Ez is kipipálva.
A HSB-s felvétel mormog, néha túlságosan is, a sűrűbb, kétlábdobos részeknél valahogy döng az egész, a ládbobon túl sok a visszhang talán. (Egyébként ez lemaradt a borítóról, mármint, hol és mikor készült a felvétel.) A képi körítést a magyar borítók mágusa, Havancsák Gyula készítette, és bár még mindig van itt-ott néhány végtag, de összességében állat jól néz ki az egész booklet.
Nos, hattyúdalnak ez több, mint szép. De tudom - mivel hallottam már az új ötleteket -, hogy van itt még spiritusz, nem is kevés.
