Shock!

Az évvégi listák összeállításakor törvényszerű, hogy mindig lemarad 1-2 fontos dolog. Amikor már megjelentek a mi összesítőink, eszembe jutott, hogy 2010 egyik legfontosabb reménységének nem írtam be az Ark zenekar várható mozgolódását, ismét Jornnal.

Miért is írom ezt pont ide? Hát azért, mert egy olyan lemez került utamba, amely addig is, amíg Tore Ostbyék ténylegesen összekapják magukat, szinte tökéletes Ark-pótlékként szolgálhat mind a 39 ember számára, akik Magyarországon lélegzetvisszafojtva várják a Burn The Sun folytatását. Persze másolásról, klónozásról szó sincs, de a szellemiség azért hasonló a Darkology esetében is.

És mégis ki az ördög hozta össze a hellyel-közzel még jól is csengő nevű zenekart? Nos, az egyik fő arc az a bizonyos Kelly Sundown Carpenter, aki a kettes Beyond Twilight lemezt tette felejthetetlenné elmebeteg énekstílusával, amely természetesen itt is remekül érvényesül. Bár a faszi nem énekelt lemezek tucatjain (lényegében ez a harmadik, ahol hallható), ennek ellenére jellegzetes stílusa ezer közül is azonnal felismerhetővé teszi. Gitáros társa, a zenei agytröszt a shreddelős gitárhősök talán utolsó hullámával a 90-es években feltűnt Michael Harris pedig a 2007-ben nagyon jó kis old school progmetallal jelentkezett, az Enchant-énekes Ted Leonardot is soraiban tudó Thought Chamber gitárosaként brilirozott legutóbb – számos szólóalbuma mellett természetesen. Két ilyen fazontól és szintén veterán ritmusszekciójuktól mi mást is lehet várni, mint prog powert, ahol Kelly felelős a sötét, szinte king diamondi atmoszféráért; Michael pedig a hagyományosabb prog metal megközelítésért és természetesen az eszelős tekerésért.

Ez az elegy aztán kap egy modernebb köntöst, amely miatt bizony tényleg gyakran eszünkbe juthat az Ark: a totálisan széttördelt ritmusokba, az időnként belopózó jazz-hatásokba és az ezekre érkező klasszikus énektémákba (Kelly ha visszafogja magát, finom dallamokkal is elő tud állni) alaposan beleborulhat a kellően kattant hallgató. És persze a markáns énekhang miatt a Beyond Twilight és az Outworld is ott kísért a dalokban. Ami miatt talán mégsem annyira nehéz hallgatnivaló, mint az említettek, az a két lazább, könnyebben emészthető tétel, az intrót követő Violent Vertigo és a Revitalize: előbbi hagyományosabb, fogósabb progmetal; utóbbi viszont „csak" sima power, egy Vicious Rumors-féle gyors zúzás, ami akármilyen súlyos is, a lemez végefelé felüdülésként szolgálhat az addigra már kellően felzaklatott lelkületű hallgató számára. Ugyan Kellynek vannak azért emészthetőbb témái ezeken kívül is (pl. Aura Of Xhad, Trance Of The Gorgons), a többi szám annyira sűrű, hogy bizony csak felkészült, rutinos hallgatók bírják majd fejfájás nélkül végigzúzni a lemezt. Ezek az arcok viszont oda-vissza hallgatják majd – ezért is jó az Ark-párhuzam: ha Ostbyék debütje a kedvenceid között van, nagy baj nem lehet. Egy Zero Hour diszkográfia után meg aztán végképp nem érhet meglepetés, annál azért „barátságosabb" muzsika a Darkology.

Ezen sorok írásának pillanatában semmiképp nem jelenteném ki, hogy az Altered Reflections eléri a Beyond Twilight, a két Ark vagy az Outworld lemez szintjét, ugyanakkor nem is tűnik úgy, hogy fel akarná venni a versenyt ezekkel. Mégis, ugyanazt a hangulatot, zenei világot képviseli-adja vissza és mint ilyen, érdemes odafigyelni rá. És nem mellesleg, Kellyre biztosan lehetne számítani Ark-ügyben, ha Jorn esetleg mégsem tudná hosszútávon vállalni a dolgot.