Hű, de zajosan kezdődik ez a cd, futurisztikus gyárhangok zilálják szét az idegeinket, biztos most szerelik össze Asimov robotjait a következő gépemberes mozihoz. Németország legsúlyosabb hardcore szenzációja - ez áll a promotasakon, ráadásul maga a Hatebreed atyaúristene, Jamey Jasta kiáltotta ki nagy ígéretnek a csapatot. Mondjuk ettől még bármilyen lehet a zene - legyünk szkeptikusak.
Az első dal ígéretes, jó kis masszív metalcore, súly üvöltéssel, gyors kapkodós részekkel meg a végén némi goromba lassúsággal. A második is hasonló, de ebben már van egy kis kétlábdob, finom is nagyon... Adunk a hangerőnek picikét. A harmadik nótában már dallamos refrénnel is dolgoznak, még több meglepetés, még több jóság, egyre jobban tetszik ez nekem!
Lássuk a zenekar történetét röviden: 2002-ben alapította Boris Pracht gitáros (a Copykill zenekar felbomlása után) és Christian Bass, aki a nevével ellentétben dobos és a Night In Gales-ből vált ki. Hozzájuk csatlakozott Stefan Eutebach bőgős (Six Reasons To Kill, Gomorrha) és a vokalista Marcel Stroeter. Aztán őt lecserélték a mostani üvöltősre, akit Friedrich Webernek hívnak és a stílusában teljesen rendben van. A lemezfelvétel előtt még egy gitáros érkezett hozzájuk, Jens Basten a Night In Gales-ből. Jól elszipkázták onnan a tagokat! No, így öten vették fel a Svédországi Berno Stúdióban ezt a bő fél órás metalcore atomcsapást. Nem mondom, hogy tökéletes a hangzás, sokkal pengébb felvételeket hallottam már ebben a stílusban, de azért megteszi, ez már csak az én privát szőrözésem.
Közben pörög a cd, már a hatodik számnál tartok, még mindig tart a kezdeti veszett energia, most épp Machine Head gitárnyúzást hallok, komótosabb is a dal, de üt még mindig, főleg mikor középtájt kis szaggatott részeket pakoltak bele, aztán jön ismét a kétlábdob, már megint elolvasok asszem. Pont jó keverékét játsszák a metalnak és a hardcore-nak, és hála az égnek nem mentek át trendibe és unalmasba. Tény, hogy nincs sok dallam a számokban, de azt hiszem jelen esetben nem is hiányzik, majd dalolnak, ha feltétlenül szükségét érzik ennek. Például a nyolcadik tételben ismét van ilyesmi, de nem abból a divatos fajtából, amiből a tengerentúlon tömegtermelés folyik. A nóta végéhez közeledve megint szaggatnak a gitárok, nagyon zord, mellette üvöltés meg dallamos ének, nem mindennapi ez így együtt.
Utolsó dal, a tizedik (volt egy intro is, amúgy a kilencedik) és egyre jobban imádom a zenéjüket, kellett ez, mint éhező gepárdnak a friss antilophús. Jelen esetben az éhező gepárdot képviselném. Jastának igaza van, tényleg ígéretes csapat, a bő fél óra meg teljesen elég ebből a gyalulásból. Ha koncerten is ilyenek, sőt, ott biztos még dühösebbek, akkor gyorsan meg fogják nyerni maguknak a közönséget. És talán egyszer erre is elvetődnek, megnézném szívesen mit művelnek a színpadon.
Az utóbbi hónapok legjobb metalcore lemeze nálam perpillanat. A kilencest megadom nekik mindenképpen, aztán meglátjuk sok-sok hallgatás után még mindig ilyen izgalmasak tudnak maradni, mint először. Kilencésfél, tíz pontot azért még nem merek adni nekik. Hű. Jamey Jasta meg irigykedhet, hogy mikor csinál ilyen zenét a bandájával.
