Shock!

Jaj, de hülye neve van ennek a zenekarnak. Betűzd ki vagy mondd ki... Az infólap szerint a csapat ötödik lemezét tartom a kezemben, természetesen rendkívül egyéni stílusú formációról van szó. Indítsuk. Két és fél perc eltelt, eddig csak vmi mormogást hallottam meg halk akusztikus gitárt, jön a szintiszőnyeg, hú, itt érzésem szerint szomorkodni fogunk egy darabig megint. Black/doom gyökerekkel rendelkezik a Deinonychus - csak leírtam! - és tényleg.

A bookletben a szövegeket itt-ott nem lehet kibogarászni, kissé túlkoncepcionálták az egészet, nem kell ennyire elborulni azért. A füzet hátán pedig az olvasható, hogy lehetőleg teljes hangerőn hallgassuk a lemezt, az a legjobb, a mindezt hajnali négykor tesszük (a szomszédok örülnének azt hiszem, max egy kihalt faluban lehetne ezt megtenni vagy valami erdő közepén), egy üveg bor is jól jöhet meg egy fürdő. Használj éles tárgyakat, mondjuk borotvát a lemez meghallgatása után. Hogyaszongya stresszelni akarják a népeket a zenével, és ha nem használod a borotvát, mielőtt lejár a lemez, sajnálni fogod. Jesszus. Nyílt felhívás öngyilkosságra, azért ez egy kicsit erős... Azért az ilyesmit jobban meg kellene gondolnia egy zenekarnak, sok IQ-bajnok depressziós metalosgyerek van a világon, akik képesek megtenni, pláne, ha fel is szólítják őket, hogy bátran.

Ahogy hallgatom a lemezt, tényleg kedvem lenne elmenekülni, bár inkább a rendkívül vontatott témáktól meg a fura kétségbeesett vokáltól, ami minden, csak nem jó. Egyébként már a harmadik dalban begyorsulnak, de azért az egy centi per órás sebesség a jellemző inkább a dalokra. Néha azért így is oda tudják tenni a súlyt. Hosszú távon kicsit fáraszt ez a nagy merengés, bár lehet csak nincs hangulatom ilyen zenéhez perpill.

Összességében valamiféle dark doom zeneként lehetne jellemezni a lemezt. A gitárok elég gyomrosan szólnak, bár a torzítás lehetne jobb is. Kicsit döng az egész felvétel, ami hangosan hallatszik igazán. Az utolsó dal annyira szenvedős, a vokál főleg, jaj, remélem direkt hamis, na ezt már az én kis vidám szervezetem nem bírta elviselni. A tizedik dal, az Ancient Dreams egy Candlemass feldolgozás. Sajnos az eredetit nincs szerencsém ismerni, de ebben a formában tökéletesen illik a lemez egységébe.

Nos, végighallgattam, de nem támadt heves ingerenciám, hogy véget vessek földi pályafutásomnak. Egy cd miatt nem is érdemes, de még másért sem. Így maradtam tisztelettel a zenekar iránt, zenéjük közepesen nyerte el tetszésemet, azt hiszem ősszel fogom újra elővenni, akkor talán hatásosabb.