Shock!

Egy 1998-ban alakult olasz csapat kislemezét van szerencsém hallgatni. Az akkor még más néven zenélő csapat az azóta eltelt évek alatt átesett a szokványos korai és késői nehézségeken, majd tavaly felvették ezt a bemutatkozó 5 dalt. Most szemem az égre emelve sóhajthatnám, hogy: "már megint egy death metal lemez" (igaz, a dallamosabb fajtából), de nem teszem, mert ezt kivételesen egész üdítő hallgatni.

Alapvetően svéd- és floridai-ízekkel rendelkezik a csapat, bár az első dalban a (korai) Paradise Lostos gitártémán kissé elcsodálkoztam, úgy látszik múló szenvedély volt csupán részükről (ami nem teljesen igaz persze, a negyedik dalban pár másodpercnyi hasonló gitármerengés újfent felbukkan). A második nótához meg mintha Kerry Kinget hívták volna meg szólózni, természetesen nem, csak az egyik gitáros srác kedveli túlzottan a Slayert. Komplexek a dalok, mondhatni ötletesek, a nagy tekerések mellé illesztettek egyszerűbb, hatásosabb témákat, illetve cseppet megcsavart, füleket kinyitó riffeket. A hármas track egy szép akusztikus bontogatás, bár ez inkább csupán egyfajta átkötő téma, mint "normál" dal.

Furcsa kis stíluskeveredés ez a szigorúbb zenékből, a borító is igényes, a dalszövegek sem azok a tipikus buta death szövegek, a hangzás is korrekt, igaz a hörgés kissé egysíkú. Egy csipet bombasztikusság elférne még a dalokban. Bár elsőre is betalálhat a zene, azért több hallgatással jobban kijönnek az értékei.

Egységes a színvonal, túl sok belekötnivaló nincs, a műfaj kedvelőinek ajánlott cd, én meg mégiscsak ég felé pillogok és azt mondom, hogy: "hála az égnek az olaszok sem csak true metalt képesek játszani".