Shock!

CC helyett DD. Mármint Coal Chamber helyett DevilDriver, melyben Dez Fafara új zenekarát üdvözölhetjük. Miután megunta a CC-vel való bohóckodást, marakodást, úgy döntött, itt az ideje, hogy valami jó kis kompromisszumokat nem ismerő metalt játsszon végre. Mondjuk jó régóta lehetett tudni, hogy lesz új banda, még ha egy ideig nem is ez volt a csapat neve.

Dez mellett a következő tagok zenélnek itt: Evan és Jeff gitárosok. John Miller basszusgitáros, John Boecklin dobos, kiknek nevei nem mondanak sokat, az viszont tény, hogy már 2001 óta dolgozgatnak ezen a zenekaron így együtt.
Mit ne mondjak, meglepődtem, mikor meghallgattam a cd-t. Már az előzetes infón is csodálkoztam pöttyet, miszerint death, black metal hatású lesz a lemez. Atyaég! És tényleg. Abszolút keménykötésű riffekkel pakolták tele a lemezt, a nyitó Cry For Me Sky belapít a padlóba secperc alatt. A következő dalok nem kevésbé. Tényleg meglepő, mikor tipikus sodró black metal riffeket helyeztek ide-oda, és mégsem lesz black hangulatú összhatásilag a zene. Vagy mikor death-esen őrölnek, az sem kispályás. Elképesztő. Legalábbis az elképesztő, hogy ezt aztán nem vártam volna Mr. Kulcslyukszeműtől. Gyakorlatilag hátat fordított saját eddigi életének. Ráadásul azt a vicces sminket is lemosta magáról, és kiderült, hogy tényleg valami férfiszerűség rejtőzik a gondos arcfestés mögött. Némely képen úgy néz ki, mint egy extrém külsejű, mini Cooper ügynök a Twin Peaksből.

Fafara csak és kizárólag üvölt, hörög és süvít, a dallamokat aludni küldte, olykor a Disturbed-féle szövegköpködést is repertoárjába illeszti - mentségére legyen mondva, hogy az első Coal Chamberen azért csinált már ilyesmit. Itt az I Dreamed I Died c. dalban teszi mindezt, csak a pontosítás kedvéért. Érdekes módon előző életére talán az I Could Care Less című dal illik, az is a Dark Days lemez vonala, ha már hasonlítgatni akarok mindenáron. De van olyan is, ami inkább svéd ihletésű téma.

Süt a düh mind a 12 dalból, kicsit tömény is egyvégtében, pedig csak 41 perc hosszú a korong. Maguk a nóták külön-külön mind lebontják körülöttem a házat, viszont ha folyamatosan hallgatom, a végefelé picit fárasztó, és lassabban potyog a vakolat meg a tégla. 3-4 dallal kevesebb több lett volna. Nem akartak rádiós slágert, és igaz is, hogy még nagy jóindulattal sem lehetne benevezni egyiket sem a déli slágerekhez, a Jó ebédhez szól a nóta című műsorba.

Fura módon két stúdióban készült a lemez, két producerrel. Szerencsére ez nem hallatszik, masszív a sound. Már megint felemás helyzetben vagyok, ha mondjuk csak 5 dalt hallgatok meg a lemezről egyvégtében, akkor úgy kell felmosni utána, de ha többet, akkor már sok a jóból. Szóval ezért maradok a nyolcasnál. Bár a záró dal megint csak egy adrenalinkergető agymasszázs.