Shock!

Nem hiszem, hogy túl sokat mondana a fenti név bárkinek is, talán még a black rajongóknak sem. Pedig a formáció (zenekarnak nem nevezném azért, mert csupán ketten alkotják: Mithrin gitáros, bőgős, puttyogásfelelős és narrátor, valamint Gorbag aki károg meg süvít zenei képzettség híján) 1996 óta létezik, ráadásul egy pici norvég faluban keltették életre magukat. Még más név alatt megjelentettek demókat meg két lemezt is. Ez pedig a harmadik albumuk.

Dobálózhatnék olyan nevekkel a zenét hallgatva, hogy Satyricon vagy Emperor, de inkább annyit mondok, hogy a black metal érdekesebb és intelligensebb ágát művelik hőseink. Olykor belekeveredik némi pszichedelikus hatás is a blastbeatek közé, persze ekkor sem feledve egyfajta gomolygó, komor hangulatot. Ritkán dallamos ének is felbukkan (egy Helstein nevű vendégember által, aki hallhatóan azért nem egy énekes alkat), persze jól a háttérben, effektezve, ez is csak javára válik az összképnek.

Elég hosszúak a dalok (legalábbis vannak 8, 9 percesek), szerencsére az összetettségük, izgalmas felépítésük megmenti az unalomtól a hallgatót. Kifejezetten fogós gitártémákat - természetesen egyszerűeket - hallhatunk a dalokban a szokásos tekerések mellett. Mondjuk a nagy elődök árnyéka ott figyel a sarokban. P.C. Grov (szintén vendég) olykor besegített a gitárszólóknál.

A lemez 2002-2003-ban készült, a The Hartvix Facilities nevű helyen - erről nincs bővebb infó, lehet ez akár egy sima lakótelepi szoba is. A hangzás sajnos az, ami miatt nem élvezhető tökéletesen a produkció. Egész egyszerűen pocsék a sound. Oké, hogy dobgép, de manapság már ezerszer jobban meg lehetne csinálni ezt is, sőt. Ez olyan tíz évvel ezelőtti gépdobhangzás. A szintitémák sokszor kivehetetlenek, túlságosan a háttérbe szorultak, ha elhallgat a többi hangszer, csak akkor lehet hallani, hogy. Kár. Meg úgy általában elég nagy káosz az egész, a gitár is bénán szól, szóval hallani, hogy nincs pénz - meg ötlet ilyen téren - a produkcióban. Még egyszer azt mondom, hogy kár, mert nagyobbat lehetne vele szakítani egy élvezhetőbb hangzással. Mondjuk nem kétszázan vennék meg a lemezt világszerte, hanem háromszáztizenöten.

Mindettől eltekintve hangulatos, nem rossz lemez, nyitottabb fülű blackereknek ajánlott, akik a szélvész tekerés mellett keresgélnek más zenei megoldásokat is.