Az is ritkán fordul elő, hogy külföldi csapattal előbb találkozom élőben, mint lemezen. Az Engelt tavaly a Dimmu Borgir előtt sikerült megnézni és korrekt, de igazából semmi különös benyomást nem tettek rám, de mivel eleve szimpatikus volt a csapat kiállása, meg a zene sem volt annyira borzasztó, kíváncsian vártam a lemezüket.
Ami tulajdonképpen olyan, mint a koncert volt. Érződik, hogy dolgoztak rajta, tipikus „kitalált" zene, a kor divatjának megfelelő témákat raktak össze: groove-os alapok, súlyos, de dallamos riffek, ordibálás és fogós dallamos refrének, mindez svéd módra. Meg egy kevés billentyű, színezésnek. Vagyis nagy meglepetésre ne számítson senki.
Aki esetleg nem találkozott volna még velük, olyan arcok zenélnek itt, mint Niclas Engelin, aki megfordult kevéssé karakteres minőségben (khm) az In Flamesben, a Gardenianban és a Passangerben, Marcus Sunesson, aki The Crown tag volt, a nagyra nőtt óvodásnak kinéző dobos, Mojjo, aki pedig A Lord Belial és a Runemagick sorait erősítette. Mellettük zenél az Evergrey egykori bőgőse, Michael Hakansson, viszont a frontember, Mangan Klavborn nem zenélt a biográfia szerint sehol. Vagy csak nem készítettek lemezt, ki tudja.
A zene pedig tulajdonképpen kellemes. Tényleg. Jó hallgatni, illetve mondjuk úgy, hallgattatja magát. Kb. olyan, mint egy műgonddal elkészített ebéd úgy karácsony tájékán, mikor az égvilágon senki nem éhes, mégis megesszük amit elénk raktak és még jól is esik.
A cd-n található 12 dal között természetesen megvan:
- a felhúzott pulykakakasszerűen dühös
- a kislányosan elkeseredett
- a világból kiszaladó fájdalmas istencsapása
- az áltimét némbör ván sláger
- a kicsit populárisabb vizeket megfodroztató
- a svéd gyáripar tipikus terméke
- a lábtáncoltató dizsimetal
- meg néhány totálisan jellegtelen, amiről már hülyeség sem jut az eszembe.
A hangzás átlagosan semmilyen, a borítóról elsőre a kurva szar jelző ugrott be, összességében tehát a nagy igyekezetnek ez esetben nyögés lett a vége, sajnos erről messziről bűzlik a „piacképesség", és a mindenféle marketingszempontok szerint „eladhatóság", kezdve a gondosan kitalált egyenruhától kezdve az utolsó helyére szögelt hangig. Mint ilyen, nem rossz, kizárólag egyetlen dolog hiányzik belőle: a Lélek.
