Shock!

Egy ideje nem követem kitörő lelkesedéssel az Entombed munkásságát, na jó beismerem, a Wolverine Blues lemezig vagyok képben, a Nicke Andersson nélküli időszak valahogy nem fogott meg. Mondjuk nem csak engem, azt hiszem. Most meg idetéved az új korong, nagy szkeptikusan elkezdem hallgatni, majd gúnyos mosollyal el is rakom pihenni.

Aztán csak előveszem, kóstolgatom, hátha nem is olyan rossz a Morning Star, mint amennyire utálni szeretném. Szép lassan belekúsznak azok a tipikusan Entombedes hangzású riffek a fülembe, és el kell ismerjem, a mostani dobos sem rossz azért. Zeneileg súlyosabbra vették a figurát, mint vártam, riffcentrikus és húzósan dallamos témákat írogattak, én már nem is emlékszem a gúnyos mosolyomra, inkább valamiféle kezdődő bólogatásfélébe lendül a fejem. Lebuktam, na. Kezd tetszeni. Még akkor is, ha egyes részek a Slayertől plagizáltak, sőt, az About To Die akármelyik Slayer albumra beillene. Nem bánom, elnézően mosolygok, ettől csak puhul a szívem. Ezek után az Out Of Heaven egyenesen tetszik középtempós húzós témájával, sőt még a rock'n rollos City Of Ghosts-szal is megbarátkoztam. Na ja, amíg ott van mellette egy földbe döngölő Young Man Nihilist azzal a hurrikánszerű kezdéssel vagy a záró lassan őrlő Mental Twin, addig nem lesz baj.

Nincs más hátra, mint elismerni, hogy TETSZIK a Morning Star. Jó húzós, riffelős zene, pincébe hangolt gitárokkal, elég karakteres üvöltözéssel és egy nem is olyan rémes dobossal.