Shock!

Randa borító, de egész pofás zene. A dallamos death és az atmoszférikus, melankolikus - halványan gótikus - metal keverékét játssza a csapat, akik Svédországból jöttek. '91-ben alakultak, fura, hogy eddig nem nagyon hallottunk róluk, bár lehet csak a helyi klubban nyomultak. Ráadásul a tagok között van egy Peter Nagy nevű illető (gitáros), aki a Mörk Gryning alapítója is volt egyben.

A zenében a hörgés mellett néha dallamos ének is hallható, de csak módjával. A szintitémák a szőnyegezést a háttérben hozzák - nem tudom, hogy koncepció volt ennyire észrevehetetlenné tenni. Amúgy meg elég erős a Sentenced-Amorphis-régebbi Moonspell hatása a dalokban.

A dobtémák elég egyszerűek, kiszolgálják a zenét, de kicsit több díszítést elviseltem volna, hosszú távon az alapütemek elég fárasztóak sajnos. A helyükben fontolgatnám egy ötletesebb dobos bevételét a csapatba, mert a lemez felénél marhára lefáradtam a fantáziátlan játékától.

Igazából az a bajom a lemezzel - mint ahogy az ebben a stílusban működő kisebb csapatok többségével -, hogy elfelejtettek dalt írni. Hiányzik az igazán fülbemászó refrén, a kapaszkodó, mert elhallgatja az ember a zúzást és bólogatni sem felejt el a riffekre, de utána nem marad meg semmi, így nincs igazán motiváció, hogy még egyszer végighallgassam a lemezt. Talán pont ezért lett kevés zenekar sikeres ilyen zenével - bennük megvolt a tehetség, hogy Dalokat alkossanak. Persze a lendület mellett adnak a szomorúságnak is (Second Life), jó is ez a kis kitérő.

Viszont akad néhány nagyon alap - buta - téma is a lemezen, ezeket is ki kellene gyomlálni, túlságosan lehúzzák a keservesen felépített színvonal-szerűséget. A szintiket is lehetne bátrabban használni. Mikor kiléptek a klisékből, egész érdekessé tették a zenét. Meg hát ugye ezt az átlagos hörgést sem ártana színesíteni még jobban. Egy dalban volt női ének, a többi kevéske helyen férfitorok szolgáltatta a melódiákat.

Ahhoz képest, hogy a Fredman stúdióban készült a lemez, elég száraz a hangzás, a pergő tompa, cseppet aránytalan is az egész, gondolom nem volt elég keret a tökéletes sound megvalósításához. Bár a gitárok megdörrennek, az tény.
Szóval nem egy rossz lemez ez, a műfaj kedvelői simán megszerethetik, nekem még picit kevéske, de talán majd következő lemezre meglesz a hiányzó láncszem. Ha meg nem, akkor megmaradnak középkategóriás csapatnak (Egészen halkan mondom csak: a hazai Agregator szerintem ilyen szeretne lenni nagyjából.) Az azért egy kicsit aggaszt engem, hogy egy demó és három lemez után még mindig csak az ígéretesek közé tartoznak.

Meg persze a túl nyilvánvaló hatásokat sem ártana lesöpörni magukról.