Shock!

A 4387. finn csapat albumát tartom a kezemben. A hat fickó első ránézésre inkább tűnik egy keresztény szekta hittérítőjének, mintsem rockzenésznek, de elég csak elindítani a korongot s máris pironkodhatok, amiért csapdájába estem az "első látásra ítélünk" című emberi gyengének.

Vérbeli metal hallható a Ferminán. Dallamos, szintivel díszített, különösebben egyik menő csapatra sem hajazó muzsika. Az album külcsíne, a dalok elnevezései és a szövegek mind-mind azt tükrözik, hogy nem árt felkészülni némi elvontságra. Megijedni nem kell, egytől-egyig emészthetőek a nóták, sőt, kifejezetten kellemesek, viszont nem slágeresek. Amolyan "elsőre nem biztos, hogy bejön" típusú némelyük, de ez senkit se rémisszen vissza. Az elvontság hol hangszerelési téren, hol az énekdallamok területén érhető tetten. Tuomas Tuominen nem különösebben brilliáns dalnok, de ami kell, azt biztosítja számunkra.

A borítóra nyomott címke szerint ez egy "sötét opusz, amely gyönyörű keveréke a gótikus és a dark metalnak". Az efféle kategóriák engem mindig zavarnak egy kicsit, ám ha ezt szakértő kezek nyomták az albumra, mintegy megkönnyítve a boltban turkálók tájékozódását, akkor legyen.

A dalokról általában elmondható, hogy középtempósak, egységes hangzásúak, kialakult, határozott zenei világot közvetítenek. A Blind Carbon Copies már-már blackes felhangokkal kacérkodik, noha az első három nóta során a fiúk nem vitték túlzásba a gonoszkodást. Az ikergitárok kifejezetten jól szólnak együtt, akár a mélyebb tartományokban dübörögnek, akár szólót pilinckáznak. Sok a hangulat- és tempóváltás, de kellemes megoldásokkal élnek a fiúk. Ez a nóta a legváltozatosabb darab az albumon, remekül összeeszkábálták. Az átlagnál szigorúbb hangulat visszatér még a Flamenco Scheme vagy a Fermination, Smooth and Fine hallgatása közben is s mivel e nóták közt olyan, némileg "lila ködös" szerzemények helyezkednek el, mint a Chameleon Loop, aligha lehet panaszunk a változatosságra. Az album egyik legkeményebb - és vitathatatlanul legtempósabb - nótája, a Soul Bay Beat alatt pedig a hatosfogat igencsak rátapodott a gázpedálra...

Sanda gyanú terjeng köröttem: lehet, hogy amit én elvontnak hiszek, azt inkább a progresszív jelzővel kéne illetnem?... Egy tuti: ezt az albumot érdemes sokszor végigfülelni, mert értékei csak így tárulhatnak elénk teljes szépségükben. És ami még nagy jó pont: a pasasok nem a metal csapokból zubogó trendy hullámokon lovagolnak. Ez már önmagában erény. Egyedi falatokra vadászó ínyenceknek ajánlott. Egyelőre 8 pont, de előfordulhat, hogy kisvártatva ismét pironkodhatok: immár a szőrrel bélelt szívem miatt...