Shock!

A második Firebird opusz Carcassbilltől, aki egyre jobban belesüppedt a hetvenes évekbe. Lehet, hogy feltalálták az időutazást és Carcassbill már csak vendég egy-egy lemez erejéig a mi korunkban? Ki tudja, mindenesetre az új Tűzmadár sem hozott lázba - mint ahogy az első sem.

Én is elfogult vagyok, és én sem ezt várom az egykor újító erejű gitárostól, nem ilyen sokszor hallott Hendrixes riffeket, nem ilyen, a woodstocki fesztiválra tökéletesen beillő hippizenét, még akkor sem, ha relatíve nem rossz ez a lemez, a műfajban megállja a helyét, zeneileg és zenészileg egyaránt. Nem vagyok hajlandó mától fogva tiritarka virágos batikolt ruhában, fejpánttal közlekedni, még ha Carcassbill ezt is szeretné elérni zenéjével. Koncerteken nem mutogatok ezentúl béke jelet ördögszarv helyett, és nem fürdök meztelenül csoportosan egy hideg tóban virágkoszorúval a fejemen.

Carcassbill, inkább tört volna el az összes ujjad, minthogy most időutazgatsz itt nekünk. Azért adok egy objektív 7-est.