Kezdhetném a szokásos módon: finnek, dallamos mjuzikot bazseválnak, ezért bátran nyomulhat bárki, aki kedveli akár a To/Die/For-t, akár a 69 Szemet, akár a Poisonblack zenéjét - de azért álljunk meg egy percre. Vagy kettőre. A For My Pain egy project jellegű különítmény. Deli ifjak alkotják, akik megjárták már a hadak útját.
A formáció legismertebb neve nem más, mint Tuomas, a Nightwish oszlopos billentyűs varázslója. Ettől azonban a zenebonának vajmi kevés köze van Tarjáék stílusához, tehát aki Nightwish kópiára vágyik, ne a For My Pain albumot kurkássza a polcokon. A maradék legénység a jobb sorsra érdemes Eternal Tears of Sorrow egykori tagjaiból tevődik össze. De aki azt hiszi, hogy az album ettől ETOS kópia lett, hát az se szaladjon seblob a lemezboltba. Mert a For My Pain egyikre sem hasonlít.
Hogy ez leginkább love metal lenne? Nos, ha love metal alatt HIM-féle dallamvilágot értünk, akkor ez a skatulya úgy-ahogy rásüthető - bár a FMP magasan jobb annál, amit manapság Valoék gyártanak. Ha a szövegeket hallgatjuk, szintén lehet akár szerelmes fém is. Sebektől vérzünk, érzelmek tengerében úszkálunk, kéjvágy gyötörte testünk elhalt levelekből való ágyon vegetál, miegymás. Meglehet, e témák nem túl eredetiek, tán itt-ott még érzelgősek is - ám a zene cseppet sem az.
Vérbeli profik által létrehozott slágerözön. Fülbemászó dallamhegyek, melyek egyszerre késztetnek táncra, éneklésre és fejlóbálásra. Tuomas játékának könnyed, finom légiessége remekül párosul a gitárok ízlésesen komor színezetéhez. Juha Kylmänen melankolikus, tiszta éneke mellett néhol szép női hang is felbukkan, pl. a Dancer in the Darkban, de senki se rémüljön meg: nem Björköt hívták meg a fiúk egy közös éji táncpartira...
Nehéz dolgom lenne, ha valamiféle sorrendet kéne állítanom a nóták között, hisz mindűk tökéletes a maga kis önálló világában. Egyik dallam kellemesebb, mint a másik. Már a Sea of Emotions sem kismiska, a Rapture of Lust azonban valamennyi darabon túltesz - legalábbis számomra. Ez az a tétel, amelynek hallatán hangya hadseregek kezdenek masírozni a gerincem vonalában és égnek merednek a hajhagymáim. A cseppet sem lebecsülendő bronzérmet pedig kiutalom a zordan nyomuló, nyers és harapós Dear Carniwhore-nak... Ezek a piás finnek nagyon tudnak valamit. Nekem annyira bejön, hogy na. Ég áldja Tuomast, a Finnvox stúdiót és a többi bazsevás fazont. Asszem, ez hosszasan szerepelni fog az ötös listámon...
Voltaképp tízest is kiutalhatnék, kizárólag a szövegek miatt nem teszem. Itt-ott férfiatlanul cseppfolyósak, illetve kiszámíthatóak. Amúgy a cucc maga a tökély.
