Shock!

Mindjárt a címadóval nyit a holland God Dethroned, mely meglepetésemre túlmutat eddigi, azért inkább közepesnek mondható dalain. Fogós, dallamos - természetesen - ráadásul még nagyjából megjegyezhető is, nahát. A második nótában már azért elkezdenek tekerni valamelyest, de azért ott figyel olykor egy-egy húzósabb középtempós barázdabillegetésre ingerlő téma. Ez a tendencia megfigyelhető az összes dalban, a sima gyomros-death-es dzsi-dzsi-ben is elhelyeztek néhány olyan kedves részt, amitől bólogatási kényszerem támad.

A két évvel ezelőtti lemez hagyományát követve az új korong sem lépi túl a háromnegyed órás limitált határidőt, sőt. 37 percben zúdítanak ránk 8 dalt, ami első hallásra talán kevésnek tűnhet. Másodszorra is. Aztán megszokja az ember és rájön, hogy pont elég, nem kellett kínosan unalmas dalokkal teleszórni a cédét, maradt ez a nyolc, ami azért a műfaj jellegzetességeit magán viselve goddethronedosan szórakoztató. A vicces az, hogy a gitárszólókra néha felkapja az ember a fejét, dallamosak, nem is értem miért nem vettem eddig észre, de majd megfigyelem a korábbi lemezeken mit műveltek, lehet népszokás ez náluk.

Hangzásilag is rendben van a korong, bár a pergők elég hülyén és oda nem illően kopognak. Azért nem zavaró. A cd borítója egy régi festő képe alapján készült, meztelen szerzetesek sápítoznak rajt', középen lángol minden, a város főleg, ami nem középkori, hanem amerikai, felhőkarcolós típusú. Érdekes képzettársítás, mit ne mondjak. Ja, hogy ez is ilyen terrorista-ellenes dolog. Na igen, így már érthető. A szövegeket átböngészve örömmel láttam, hogy nem egy szimpla belezős csapat írt újabb opuszokat a rothadófélben lévő nyálkahártyához, hanem egész korrekt társadalomkritikus kis szösszeneteket hörög a vokalista. Hajrá.

Becsületes munka úgy egészében, az előzőeknél egy fokkal jobban tetszik, tehát jószívű leszek.