Shock!

A K3 kód egy hazai instrumentális/progos (inkább metal, mint rock) zenekart takar, akikről gyakorlatilag az ilyen zenék után nagyon kutatókon és az un. szakmabelieken kívül túl sokan nem tudnak, pedig! Pedig nagyon is érdemes, ezen a vonalon gyakorlatilag a hamvába holt minden hasonló próbálkozás eddig.

A zenekar nem is annyira fiatal, 1995-ben alapította Kállai János gitáros, a hármas szám pedig nyilvánvalóan azt jelenti, hogy csupán hárman zenélnek a csapatban (Nagygyörgy Gábor – dob, Szuna Péter – basszusgitár).

A lemezen 9 nóta hallható, főleg Satriani-vonalon (mellette azok az elsőrangú gitáristenek érezhetők, akiken magam is nevelkedtem, mint Steve Vai, Greg Howe és társai, na meg John Petrucci), ami nem is meglepő, a csapat évekig Satriani feldolgozásokat játszott. Mivel egyik legnagyobb favoritom ebben a műfajban Satriani mester, nagyon kíváncsi voltam, vajon tudnak-e ők is dalokat írni, vagy csak hangszervillogtatásról szól a történet. Szerencsére az előbbihez van szerencsénk, a K3 nótáiban is megvan az a bizonyos ragadós „folyósság", ami elengedhetetlen a jó gitárzenékhez. A riffelés súlyossága mellett van klasszikusabb tekerés, modernebb-ízű magamutogatás, és a dobtémák is okosan illeszkednek a nóták szerkezetéhez. Nincs túljátszva semmi (legalábbis az én ízlésemnek teljesen tökéletes mindez), a dalok hangulata változatos. Annak ellenére, hogy nem hiányzott az ének a nótákból, egy-két helyen elképzeltem mekkorát dobna egy jó torok mindezen, de hát kényes feladat lenne ez itthon, úgy érzem.

A cd egyik érdekessége a Path Of A Storm, melyben nem kisebb név szerepel, mint Jordan Rudess a Dream Theaterből és Rajkai Péter, akinek az Ytsejam zongorás átiratát köszönhetik a dreamerek. És itt álljunk meg egy pillanatra: annak ellenére, hogy korántsem a kedvenc billentyűseim közé tartozik Rudess, azért mindenképpen szívet melengető egy ilyesféle kollaboráció. Ráadásul nem csak ezért a lemez egyik legjobbja, itt egy kicsit jobban megtekerték a srácok a témát, mondhatni drímesítették önmagukat. Ízig-vérig ütős dal, le a kalappal! A záró nóta bónuszként lett feltüntetve, amit máshol is vettek fel, ami talán csak azért lett bónusz, mert hallhatóan másképp szól, hangulatában semmi kivetnivalót nem találni benne.

A hangzás még nem csúcsminőség (pl. a dobok is kilógnak helyenként), de ezt már csak az én vájtfülem mondja, ehhez a zenéhez karakteresebb soundot képzelnék el, de majd legközelebb. A körítés igényes, minden ízében nyugatra való produkció – remélem, hogy előbb-utóbb valamilyen formában eljut a hírük határainkon túlra, megérdemelnék. Nem csak odafigyelős zenehallgatáshoz, hanem autózáshoz, háttérzenének is kiváló ez az üresjárat nélküli negyven perc – nincs túlhúzva, pont annyit raktak a korongra, amennyi egészséges. Instumentális zenék rajongóinak pedig egyértelműen kötelező beszerezni, az pedig holtbiztos, hogy sokat fogom még hallgatni.

Soha rosszabb debütálást!