Mond valamit a Karl Agell név? Őszintén remélem, ez az ember ugyanis annak idején az egyik legdögösebb, legokosabb – és a maga idejében egyben az egyik legelőremutatóbb – metallemezen, a Corrosion Of Conformity Blindján énekelt. De ha az ezredforduló környékén figyelemmel kísérted a színtér történéseit, ismerheted akár a lazább, füstös rock/metalban utazó Leadfootból is. A King Hitter az ő új csapata, amelyet a Candlelight és maga a zenekar is úgy harangozott be, mint Karl visszatérését a metalhoz.
Az első és legfontosabb, hogy az ötszámos bemutatkozó EP nagyon jól sikerült. A második, hogy ne számíts a Blind modern utódjára, mert a zene Agell összekeverhetetlen hangját és néhány nyilvánvaló, de sehol sem túl direkt áthallást, egyes riffek hangulatát leszámítva nem igazán olyan, mint az 1991-es remekmű. Számomra ez őszintén szólva nem túl meglepő, hiszen ahhoz az albumhoz Reed Mullinra, Woody Weathermanre és Pepper Keenanre is szükség volt (lehet, hogy még az inkább csak epizodistának tekinthető akkori basszerre, Phil Swisherre is). Viszont Karl barátunk tényleg visszatért a metalhoz, mert a King Hitter kétségtelenül zúzósabb, fémesebb, harapósabb, mint a Leadfoot (még azzal együtt is, hogy Karl ottani legfőbb harcostársa, Scott Little gitáros ebben a bandában is helyet kapott). Ami amúgy a maga nemében szintén teljesen korrekt dolgokat csinált, kifejezetten kedveltem a lemezeiket, de ezt a nagyon-nagyon jellegzetes, összességében senki másra nem hasonlító hangot ebben a riffgazdagabb, súlyosabb környezetben szokta meg az ember, és az az igazság, hogy itt is érvényesül a legjobban.
Ha nevekkel kellene körbelőnöm, miben is utazik a King Hitter, a már csak Karl múltja miatt is adódó C.O.C. mellett olyanokat említhetnék, mint a késői, Kyle Thomas-féle Alabama Thunderpussy vagy a Fireball Ministry, de a végeredmény igazság szerint néhol corrosionileg is inkább hajaz a Pepper-féle érára, mintsem a Blind-időszakra, mert direktebb, kevésbé komplex és gyorsabban, könnyebben fogható az összkép. Maradéktalanul azonban a fenti példák sem fedik a lényeget, mert a dalok mindegyike más irányba tapogatózik, noha a velejük azonos. A nyitó névadó téma például szinte rock'n'rollos dinamikával indítja az anyagot nem kevés délies ízzel, Karl méregerős dallamaival és egy olyan feelinges középrésszel, hogy az ember egyből elégedetten dől tőle hátra. És nemcsak azért, mert az a bizonyos olyannyira kedvelt hang ma is a régi, hanem mert maga a szám is kifejezetten erős. De tény: ha szeretted a Blindot, Karl dallamai miatt egyből otthonos érzés vesz majd rajtad erőt a King Hitter hallatán.
A kissé modernebb szabású Drone Againben kitart a lendület – még a melodikusabb refrénnel együtt is –, a Feel No Pain pedig vérbeli, tempósan zúzós southern heavy metal, ez tényleg simán szerepelhetett volna az Open Fire-ön is. Még a riffekben is érezhető némi rokonság a sajnálatosan hamar megboldogult Alabamával. A Suicide (Is The Retirement Plan) kevésbé nyilvánvaló darab, itt inkább egy másik, szintén Kyle Thomashoz köthető, még sajnálatosabban hamar megboldogult banda ugrik be egyből, konkrétan a Floodgate. A csont nélküli tízpontos, óriási kedvenc Penalty lemezen szerepeltek ehhez hasonló hangulatú, riffelésű darabok – viszont a nóta egy idő után más irányt vesz, és olyan szenvedélyes, már-már szinte slágeresen fogós dallamokat villant benne Agell, hogy tényleg meglepődik az óvatlan hallgató. De aztán a The End zárásként visszaránt a földre, ez ugyanis ismét egy direktebb, zúzósabb téma elég egyértelmű Sabbath-áthallásokkal, és olyan bourbon whiskey-vel nyakon öntött southern metal riffeléssel, amelynek hallatán egyből csomagolod is ki a konföderációs zászlót. És még itt is akadnak egészen érdekes, nem várt hajlítások Karltól. Az EP kifejezetten jól szól, a zenekar hallhatóan nagyon egyben van, és nemcsak Agell tette oda magát istenesen, hanem a gitárosok meg a ritmusszekció is.
Nem akarok túlzottan lelkendezőnek tűnni, mert tény, hogy semmi különösebben forradalmit nem visz végbe a King Hitter, viszont ezt a fajta súlyos, őszinte, lélekkel telített délies metalt tényleg bármikor, bárhol és bármeddig szívesen elhallgatom, ha valaki jól játssza. Márpedig ez a csapat jól játssza, hallhatóan a vérükben van a stílus, és ráadásul adott mindehhez egy messze átlagon felüli énekes is. Részemről megelőlegezve a bizalom, remélhetőleg záros határidőn belül kapunk tőlük egy teljes nagylemeznyi anyagot is hasonló dalokkal. (A Blinddal meg nagyon sürgősen ismerkedj meg, ha esetleg eddig kimaradt volna!)
Hozzászólások