Shock!

Összességében elég zsibbasztó, hogy egy év híján ugyanannyi idő választja el az új Leatherwolfot a legutóbbi World Asylumtól, mint utóbbit a klasszikus Street Ready mesterműtől... Ugyanakkor ha azt vesszük, hogy a kultikus kaliforniai heavy metalosok csupán erősen takaréklángon, félig-meddig hobbibandaként, ebből kifolyólag teljességgel követhetetlen felállású átjáróházként üzemelnek a 21. században, végső soron talán nem annyira meglepő a dolog. A lényeg, hogy tavaly év végén kijött a Kill The Hunted, és jól is sikerült.

A fentebb linkelt Klasszikushock-cikkben néhány évvel ezelőtt nagyjából mindent leírtam arról, mitől volt annyira különleges és jó ez a zenekar a '80-as években, így most inkább csak címszavakra szorítkozom. A Leatherwolfot leglátványosabban három szólógitáros felállása tette speciálissá a maga idejében, de valójában zeneileg is eléggé kilógtak a mezőnyből, hiszen muzsikájukban éppúgy ott voltak az európai gyökerű US poweres fogások, mint a kommerszebb módon dallamos, arénarockos ízek. Amolyan zenei senkiföldjén alkottak tehát, és meggyőződésem, hogy a zenekartemető Island kiadó bénázásai mellett épp emiatt nem lettek sikeresebbek kereskedelmileg: az akkori MTV-barát vonal és a súlyosabb bandák közege nem volt átjárható, így a Leatherwolf két szék között a pad alá esett. Ami persze a zenéjük értékéből jottányit sem von le.

Habár a csapat állandóan változó felállásában hosszabb-rövidebb időre rendszeresen felbukkannak a '80-as évek Leatherwolfjának tagjai, stabilan egyetlen régi arcot találunk a mai felállásban Dean Roberts személyében. A dobos/dalszerző/producer társai Keith Adamiak énekes, Rob Math és Luke Man gitárosok, illetve a veterán Barry Sparks basszer, aztán persze elválik, stabilan ki lesz képes megmaradni a csapatban – különösebb illúziókat nem táplálok a dologgal kapcsolatban. Egy erős lemezt azonban ismét összezenéltek, és alighanem ez a legfontosabb.

A Kill The Hunted stílusát és megközelítését tekintve százszázalékos Leatherwolf-anyag lett: vérbő, energiadús amerikai heavy metal pengeéles riffekkel, rengeteg szikrázó gitárszólóval és karcos dallamokkal, vagyis pontosan olyan, amilyennek mi, maroknyi rajongó szeretjük ezt a zenekart. Adamiak személyében Dean méltó utódot talált a klasszikus érát fémjelző Michael Olivieri és a World Asylum eredeti változatát feléneklő Wade Black helyére: Keith talán nem akkora karakter, mint az említettek, de hangterjedelme kellően nagy, és ugyanúgy tud simogatóan lágy meg hadvezérszerűen agresszív lenni. A Leatherwolf legendás erősségét jelentő gitármunkáról is csak felsőfokban tudok nyilatkozni, és meglepően jól is szól az album, főleg ahhoz képest, hogy teljesen házilag, kis túlzással sufnituning-üzemmódban rögzítették (bár a veterán Randy Burns azért besegített).

A dalokat illetően szintén pozitívan tudok nyilatkozni, bár ennyi idő után természetesen nem tud úgy hatni az album, mint a Street Ready, és nem is kel versenyre azzal. Meg ha nagyon őszinte akarok lenni, a World Asylummal sem. De nem is vártam ilyesmit, csak örülök, hogy megjelent, szóval az a néhány kevésbé karakteres téma nem billenti a mérleget negatívba, így is bőven elégedettségre ad okot az összkép. A nyitó Hit The Dirt helyből az egyik legjobb nóta a lemezen, ez tényleg a csapat legszebb hagyományait eleveníti fel, de csakis hasonló szépeket tudok regélni a pumpáló gitárokkal, fogós refrénnel operáló címadóról, a fátyolosabb Only The Wickedről, a zorall, de komplex (Evil) Empires Fallról, a vendégként Joel Hoekstrát és Wayne Findlayt is felvonultató, szövevényesebb The Henchmanről vagy a jellegzetesen dögös Lights Out Againről is. De középtájt például kicsit leül a műsor a jellegtelenebb Madhouse és a kissé erőltetett dallamokat hozó Medusa párosával. (És nem, természetesen egyik sem '85-ös Anthrax, de ez a kettős címegyezés azért vicces, főleg annak fényében, hogy a két zenekar annak idején azonos istállóban dolgozott.)

Fanoknak kötelező hallgatnivaló a Kill The Hunted, abszolút korrekt teljesítmény ettől a patinás kultcsapattól. Ismerkedésnek továbbra is a Street Readyt javaslom, de ha az beakadt, úgyis kelleni fog majd ez is.