Itt az idő, hogy megemlékezzünk a másik, hozzánk eljutott Eat Metalos kiadványról ha már a Wotan kapott egy kis pozitív sajtót. Mi több, időközben Greg, a kiadó vezetője, akivel jót söröztünk a pesti Rage koncert előestéjén, egy újabb saját kiadású CD-vel is megajándékozott és továbbiakat ígér. A Marauder egy görög banda, szintén nem nyeretlen kétévesek és nem kevésbé népszerűek olasz és hazai pályán, a muzsika viszont kissé eltér a Wotan vikinges mókájától.
Amit itt hallunk, az amolyan euro-power fémzene, némi társadalomkritikus éllel: már a cím is sejtet valamiféle komoly mondanivalót, de a borítón a repedező Földet kultikusan összetartani próbáló két marok és a hátsó részen látható, nyilvánvalóan politikus-kézfogás; valamint az olyan számcímek, mint pl. Nuclear Terror, Bastards, In The Middle Of Time végképp meggyőz arról, hogy azért ez itt egy kicsit többről szól, mint egy sima kardos-sárkányos kliséparádéról. Külsőségeiben legalábbis mindenképp, mert azért a bőréből egyetlen true metalos sem tud kibújni, zenei szempontból pedig pláne nem: a címadó nóta (igaz, kérdőjel nélkül) fájdalmasan sablonos germán metal kórust próbál imitálni, nem sok sikerrel; míg a Magic Art egyenesen a metal dicsőségéről zengedez. Ez utóbbiban amúgy korrekt sikolyokat ereszt meg Michalis Smeros énekes, aki egyébként végig elég jó teljesítményt nyújt. Nem kiemelkedően jó (Riverától, Halfordtól, Rippertől azért messze van), de azért a célnak megfelel.
Igazából a fő problémát ott látom, hogy hiába vannak jó ötletek, 12 nótát majdnem 60 percben kicsit soknak tartok. Szó, ami szó, néha fárasztó a dolog, ráadásul a hangzás sem szakítja le az ember fejét, tipikusan 80-as évekbeli sound az olcsóbbik, erőtlenebbik fajtából: mintha csak egy 95-ös magyar lemezt vagy egy mai demót hallgatnék. Ahogy említettem, vannak azért "kliséhimnuszok" is bőven, ilyen pl. a Defenders, az Evil's Curse vagy a lemez egyik legjobb témája, a Runner. A lírai ezúttal kimaradt, amit nem is bánok, mert őszintén megmondom, a hallottak alapján nem tudnék erre a lemezre egy jó balladát elképzelni. Azonban a fentebb taglalt fenntartások ellenére sem kell abba a fatális tévedésbe esni, hogy ez egy rossz lemez és nem éri meg meghallgatni. Mert megéri, csupán nem vagyok benne biztos, hogy a jelenlegi dömpingben versenyre kelhet ez az anyag olyan produkciókkal, mint mondjuk a sikeresebb bandák közül az Edguy, vagy a másod-harmadvonal ismertebb képviselői, mint mondjuk a Freedom Call, a Nocturnal Rites (mondjuk ők nem a legjobb példa, mert a Life? kimondottan a korai NR-t idézi) vagy éppenséggel a Nostradameus. Ezek a csapatok is euro-powerben utaznak, de még ha teszem azt dalírási képességeik nem is feltétlenül jobbak (ezt nem állítom, de kétségtelenül vita tárgya lehet), a lemezeik sokkal jobban megdörrennek, ami azért sokat számít.
Meg vagyok azonban győződve arról, hogy élőben a Marauder gyilkol, ezért mindenképpen valami jó kis turnéra kellene bekerülniük, hogy Európa-szerte megismerhesse őket a potenciális rajongóbázis. Athénba ugyanis kevesebben fognak értük kimenni - bár ha jövő nyáron valaki ott jár, szerintem érdemes figyelnie, hogy játszik-e éppen a banda valamelyik klubban. Ha arra keveredünk, én biztos utána-érdeklődöm Greg cimboránál.
