Shock!

Végre, végre, végre! A rengeteg tikkasztóbbnál-tikkasztóbb demó után újra valami (bár ez EP), amiért igazán szívből lehet lelkesedni. Miért? Egyszerű: mert jó. A csapat 2006 májusában alakult és szeptemberben máris egy EP-t vettek fel, ami roppant gyors tempónak tűnhet, ám a srácok a budapesti Zeneművészeti Főiskolán koptatják a padokat, ez viszont bizalomra adott okot.

Már az első pár másodpercben tudtam, hogy ezt bizony szeretni fogom, progmetal zenéjük nem az öncélú virtuozitásban, hanem a Dalokban mutatkozik meg, ráadásul nem az Enchant-féle lágyságot, hanem inkább a korai Dream-féle keménységet képviselve. (A Dream párhuzammal azért óvatosan bánnék, ismervén az anyacsapat utóbbi években mutatott kaméleonságát). A Mindfieldsben továbbá power hatásokat, és bizony egyes énektémáknál némi heroikusságot is felfedezhetünk.

A zenekari tagok már jó néhány ismertebb és kevésbé ismert, de azért bőven underground csapatból jöttek össze, a legnagyobb meglepetést azonban az énekes, Tóth Attila okozta: hang (!), dinamika, erő terén. Továbbá annak ellenére, hogy ritkán kedvelem a sikoltozós énekeseket, itt kifejezetten jólesett az olykori magas hangok megcsillantása. Azonban arra ügyelni kell, hogy ne essenek túlzásba a sikolyokkal (ajánlom figyelmükbe az első Biomechanical lemezt).

A dalok kiválóan felépítettek, a hangszereseket is mind dicsérni tudom, a refrének tényleg refrének (!!!!), élvezetesek a gitár- és szintiszólók egyaránt, a dalokban rengeteg az érzelem, ezen nincs is túl sok ragoznivaló: így kell ezt csinálni és pont, ezt jelenti az igényesség. (Szívesen hordoznám körbe véres kardként, hogy így is lehet csinálni, pusztán hozzáállás és akarat kérdése az egész.)

Persze azért van amin mindenképpen javítani kell, ami Attila angol kiejtése – bizony ez kockaingliss, de úgy tudom, a felénekléskor még egyáltalán nem tudott angolul a srác, és nyilván nem hagyja ennyiben a dolgot (ugye????????). Valamint a lassú részeknél a még érzelemdúsabb, kifejezőbb éneklésre is ajánlatos jobban ügyelni.

A hangzás dinamikus, bár közel sem tökéletes - mintha túl lenne vezérelve minden, de bemutatkozásnak megteszi, viszont a dob az dobgépgyanús (vagy szénné triggerelt és igazgatott). Gondolom, a limitált stúdióidő következménye... Az itthon pár éve totálisan elhaló prog mezőny újraélesztésének egyik ágát rájuk lehetne bízni, sok sikert nekik, koncerteket, közönséget.

A zenekar azóta Mindfields Factoryra cserélte a nevét (akad néhány Mindfields a világon), én meg szépen elindítom újra a felvételt. Akit érdekel, nyomdai borítós, szitázott példányt rendelhet, és azt mondom: tegye, mert ez tényleg megéri azt a pár száz forintot!