Shock!

Komolyan, ha életemben nem hallottam volna róluk, az első hangokból takra pontosan meg lehetne állapítani, hogy floridai death metalt játszik a Monstrosity, nem mást. Na jó, az ki van csukva, hogy aki kedveli a stílust, ne hallott volna a zenekarról. Meg ugye innen került a Cannibal Corpse-ba a nyakember, Corpsegrinder. Utána jött még Jason Avery, akit gyorsan leváltott Sam Molina, a rettenthetetlen torkú.

Most, hogy minden hétre jut legalább 2-3 death metal lemez, azért ki lehet szűrni nagyon gyorsan, hogy melyik a hulladék és melyik nem. A Rise To Power ez utóbbi kategóriába tartozik, annak ellenére, hogy teljesen klisés végig. Tipikus riffek, tempók, hörgés, dalfelépítés. Na jó, a gitárszólók némileg dallamosabbak, mint, de azért annyira nem, hogy a rajongók a szívükhöz kapjanak. Szinte megszépítik azokat a rusnya, gyors riffeket. Szegény Chuck Schuldiner írt hasonló szólókat, szóval... Itt pedig bőven van ilyen, egy dalban 3-4 legalább. Mondjuk az utolsó dal végén az a hat perces gitárvinnyogtatás lehet, hogy tényleg túlzás egy hangyányit.

Meg persze az is a jó oldalra billenti a mérleget esetükben, hogy a klisék ellenére mernek dalokat írni. Idejük volt rá, hiszen tizensok éve léteznek, és ez még csak az negyedik stúdiólemezük, ha jól számolom. Ami nem feltétlenül baj, hiszen van idejük aprólékosan átrágni minden egyes részletet, megkomponálni a dalon belüli témaváltásokat - mert van ilyen, nem is kevés. Van merszük arra is, hogy némely blastbeat után középtempós halálosan fogós riffeket pakoljanak. Ügyes, ügyes.

Előnyük továbbá, hogy a lemez végefelé nem érezni fáradtságot, sőt, még mindig várja az ember a következő nótát, jöjjön csak, másszon az arcunkba. Ezzel a legnagyobb erényükre is fény derült, egy bő három perces dalon belül képesek annyi témát felhalmozni, amit más, hasonló stílusban tevékenykedő zenekar egy egész lemezen próbál a szerencsétlen hallgatókra rásózni. Na és a hörgősember sem rossz, a gyomra tájékáról adja ki a szende füleknek nem való hangokat, jó brutális, meg kell hagyni. Mondjuk olykor lemegy valami pincébbnél is pincébb mélybe a hangja, nyilván effekt, de sebaj. Nagyon ritkán még bugyborékol is, remélem nem a reggeli fogmosását rögzítették, hanem. (Csak halkan jegyzem meg, hogy Corpsegrindernél sokkal jobb.)

Mondjuk az elég ciki 2004-ben, hogy nincs egy normális honlapjuk, sőt, szinte semmilyen sem. Meg rendkívül buták a zenekarfotóik is ám. Fene bánja, a zenén van a lényeg, jóval előbb tanultak meg zenélni, mint csilivili honlapot készíteni, az tény. Klisé ide, klisé oda, a műfajon belül rendkívül élvezetes lemezt nyújtanak a rajongóknak a floridai metalosok.