Shock!

A Morpheus harmadik nagylemezének megjelenését ismét tagcsere kísérte, Varga Gergő helyére Vörös Attila gitáros került, akivel érezhetően előrébb lépett a csapat. Ugyan ezen az albumon még csak a szólókat játszotta fel, de konkrétan életet lehelt a dalokba intenzív és feelinges játékával.

A csapat első lemeze annak idején hazai mezőnyben az ígéretes kategóriába esett, a második lemezzel azonban eltértek abba a heavy metalos irányba, ami meglehetősen távol áll tőlem, ám tartok tőle, valamennyire a zenekartól is. Szerencsére most visszakanyarodtak egy jóval súlyosabb, poweresebb irányba, dinamikusabbak a riffek, meg úgy egyáltalán jóval több az íz a zenében, mint eddig.

A power metalos zenei anyagra Könnyű Tamás a zenénél jóval heavysebb éneke kerül, érzésem szerint sokkal bátrabb, kevésbé „magyaros" dallamok jobban feküdnének erre a zenére. A harmadik lemezen is megvannak ugyanazok a rossz hazai beidegződések, ami az összes régi és fiatalabb heavy metal énekesnél megtalálhatóak, és amit Tamásnak sem sikerült eddig levetkőznie. Kár. Ráadásul nem egy helyen arcpirító hamisságokat is sikerült benne felejteni a nótákban, ami nem teszi hallgatóbaráttá a zenét. Nyilván nem volt véges a stúdióidő, de ilyen szintű hibákat tilos egy harmadik albumon hagyni, ha valaki komolyan gondolja ezt az egész zenélés-dolgot.

A csapat az Iced Earth örökségét is továbbvitte egy kicsit modernebb köntösben. Azt azonban nem lehet nem meghallani, hogy a harmadik dal (Örökség) egyik témája szinte egy az egyben a Narcosynthesis a Nevermore-tól, amit ők sem tagadnak, de azért ez elég csúnya nyúlás, ejnye! No, meg az Inkvizíció eleje is elég (régebbi) Nevermore-osra sikerült, a keleties témák jól állnak a csapatnak, ám nem csak ezért az egyik legerősebb szám a cd-n. A kilencedik tételben, a Végzetben pedig tőlük eddig szokatlanul modern riffelés hallható. Jó ez az irány, simán lehetne a jövőben ilyesmivel keverni a klasszikus megoldásokat.

A sound olyan jó magyaros: átlagosan megdörrenő gitárok, totálisan műanyag dobok, az ének előre keverve, ami a sok hamisság miatt főleg fájó pont. (A dalszövegekben az ordító helyesírási hibákat legközelebb kéretik ellenőrizni egy helyesírás-ellenőrzővel. Két perc az egész...)

Miután ilyen szépen lehúztam szinte mindent, azt nem lehet tagadni, hogy az amúgy szimpatikus brigádban meglenne a potenciál, hogy egy erős power csapattá váljanak, talán egy folyamatos külső fül kellene, aki kivagdossa a lerágott témákat, gatyába rázza a jellegtelen énektémákat, és valaki, aki kevésbé közhelyes szövegeket ír, de lehet, hogy Vörös Attila érkezése felfrissíti a csapatot. Mindenesetre a hazai átlaghoz képest nem rossz a lemez, de ha szétnézünk a külföldi piacon, már leverné a lécet ez a zene. A dalok nagy részében így is találni szimpatikus riffet, ötletes témát, nem egy helyen kifejezetten tetszett, amit hallok, a Morpheus című dal például tagadhatatlanul heroikus. Az utána következő lírai, Kenyér Klára énekével pedig kifejezetten szép, annak ellenére, hogy totálisan kilóg a lemezről, ez egy korrekt rádiós nóta. Most úgyis divat valami csajos dalt rakni a lemezre, de Klárának legalább a többi hazai próbálkozó 98 százalékával ellentétben tényleg szép a hangja. A háttérvokálokban Klára mellett helyenként Nachladal István (ex-Wisdom) és BZ (Wendigo) működött még közre.

Mivel nem szeretem a „mi kutyánk kölke" effektus miatt felfelé kerekíteni a pontszámot, a lemez számos jó pillanata ellenére (amelynek nagy része valamiért kiaknázatlan maradt) úgy érzem, hogy túl sok még a középszerű megoldás, és bizony számos benne maradt hiba miatt, ezért ha bármilyen nyugati országból érkezett volna ugyanez az anyag, csupán egy jóindulatú hatost kapna. Remélem, a következő lemezen sokkal jobban kiaknázzák az erősségeiket és kijavítják a hiányosságaikat.