Shock!

Második szólóalbuma a Spock's Beard billentyűs/énekesének, és az új korongon is ő játszik a hangszerek majd' mindegyikén. A dobok kezelésére Nick D'Virgilio-t hívta meg - szintén Spock's Beard. Az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy Neil - mint általában a tengerentúli proggerek - kora gyerekkorában kezdett zenével foglalkozni.

Jelen album érdekessége, hogy nem csak a legfrissebb szerzemények közül kerültek fel dalok, mert igen korai időszakból, 1982-ből is hallhatunk ízelítőt. Fogalmam sincs melyik az, a promótasakon nincs feltüntetve, és hallgatáskor sem derült ki, ami bizony jó dolog, mert ebből kitűnik, hogy nem régi, idejétmúlt a zene. Egy szeletkéje sem. Sokkal inkább olyan örökérvényű, kellemes, nyugis rockzene, tökéletes háttérzene egy szép hétvégi estéhez. Nagyon amerikai muzsika, rádiók is simán játszhatnák, a popularitás határát súrolják a dalok. Sőt, a vokáltémák érzelmes mivolta simán sikeresebbé tehetné a zenét, bár szerintem nem ezért készült az album.

13 dal, igényesen hangszerelve, viszont a virtuozitást nem itt kell keresni, és teljesen jogosan, egész egyszerűen ez nem erről szól. Azért néha meg-megvillan a tudás, pillanatnyi hevültebb játék a hangszereken, egy kis kikacsintás a hallgatók felé.

Érzelmek, nyugalom, ha ilyesmit keresel, nem tévedsz a lemezzel.