A Nelson ikrek szó szerint beleszülettek a showbusinessbe, de nemcsak ők, hanem már apjuk, a fiúk tinédzserkorában repülőszerencsétlenségben elhunyt countryénekes, Ricky Nelson is, lévén a nagyszülők is USA-szerte ismert és népszerű zenészek-énekesek voltak a maguk idejében.
Nem szükséges tehát mélyebb családszociológiai elemzéseket folytatni ahhoz, hogy kijelenthessük: a fiúk ereiben ott pumpál a muzikalitás. Akármilyen tenyérbemászóan nyálas is volt tehát az ikrek glambandája a 90-es évek elején, szó sem volt arról, hogy valamiféle menedzserek által összerakott produkció lenne a Nelson zenekar – amit a srácok összehoztak a dallamos körökben klasszikus-kultikus alapműnek számító After The Rain lemezre, mind saját kútfőből származott. És valóban: olyan szintű vokálokat, hangszerelést, és zenei profizmust, mint ami ezen, és a későbbi anyagokon van, nem gyakran hallani. Bár irritáló volt sokak számára a csapat, tehetségüket elvitatni nem lehetett, ma már pláne nem lehet. Cukormázas jellege ellenére ugyanis az After The Rain hibátlan AOR alkotás mai füllel is, sőt azzal leginkább. A jól ismert és sokat citált 90-es évekbeli zenei klíma persze a fivéreket sem kímélte, első körben például komolyabb hangvételű, keményebb zenével operáló második albumukat utasította vissza a Geffen, majd sok kollégához hasonlóan őket is Japán, és a saját kiadó védőbástyái óvták meg a mostoha időkben.
Engem a fent említett, visszautasított, és évekkel később kiadott Imaginatorral vett meg magának a csapat (amely egy klasszikus értelemben vett, átvezetős-hangjátékos-társadalomkritikus konceptlemez), és szimpatikussá tette őket az öniróniára való hajlam is. Elég például a még geffenes, de már elsikkadt kettes lemez, a Because They Can borítójára pillantani, de remek példa cikkünk tárgyának jóval a megjelenés előtt kiszivárogtatott munkacíme is (Blond Leading The Blond). Vártam az új művet, és ezzel sokan voltak így, hiszen akármennyire aktív is volt a testvérpár a 90-es években, azért csak eltelt egy lemezmentes évtized. Az persze biztosra vehető volt, hogy a Frontiers az After The Rain hangzása felé tereli majd őket, bár tegyük hozzá, a jellegzetes Nelson-eszköztár a későbbi albumokon is tetten érhető. Teljesen olyan persze nem volt, és most sem az, de 2010-ben mégis sikerült annyira közel kerülni a klasszikus hangzásvilághoz, amennyire az zeneileg és szövegileg egyáltalán lehetséges. Kellően modern sounddal persze – sok mindent rámondhatunk ugyanis erre a zenére, leginkább azt, hogy nyálas (nem véletlenül volt Nyálzon a banda beceneve itthon), de hogy szépen, tisztán és erőteljesen szól a lemez, az hétszentség.
A dallamérzék, a zeneszerzői és hangszerelési képesség persze mit sem változott, a dalok fogósak, tipikusan „reggel meghallgatod, egész nap elkísér"-típusúak. Ha például valaki nem tudja, mi is az az AOR, keresve sem találhat a Nelson új lemezénél jobb eszenciát: vanhalenes bevezetővel indítja a lemezt a Call Me, női vokállal simogatják a fület a Day By Day dallamai (azt a refrént tényleg képtelenség kiverni a fejből), Nelson-mércével mérve igen keménykötésű a Ready, Willing And Able, és abszolút csúcspontként ott virít az érzelmes How Can I Miss You. Ez még csak a lemez eleje, de a második fele sem fukarkodik a csemegékkel: ott van például a stadionrock-feelingű, felemelő Come vagy a lemezt záró, monumentális líraiként induló, de aztán betempósodó Kickin' My Heart Around – egytől egyig óriási dalok, de tegyük hozzá, egyben hallgatva a teljes anyag nem mindig működik (mégiscsak egy 54 percről beszélünk).
Persze ez sem újdonság, hiszen a teljes, hat lemezes életmű végighallgatása is komoly kihívás, bármekkora dallambuzi legyen is a hallgató. Viszont kivétel nélkül mindegyik itt szereplő szerzeményt nyugodtan le lehetne csupaszítani egy szál akusztikus gitárra, remélem, szerepel ilyesmi a tesók jövőbeni tervei között. Ami egyelőre biztos: kijön hamarosan egy korai demógyűjtemény, és egy 91-es koncertfelvétel, de tekintve, hogy a közelmúltban Mark Slaughter (!) és Howie Simon gitároztak a bandában, valamilyen formában a Firefest bulit is ki kellene adni!
Hozzászólások