Shock!

Adott egy fantasy borítós album, melyen kardos, páncélos hős piszkálgat egy földön vonagló, tőrt szorongató, ledér öltözetű, szilikon keblű hölgyeményt. A 2002-ben létrejött finn csapat a Mars vulkánjának nevét kölcsönözte el magának. Egy villámkezű gitáros, nevezett Jari Sundström, valamint egy tenor hangszálbűvész, nevezett Ian E. Highhill (jó név!) állt párba, hogy összehozzon valami piacképes cuccot odafenn, északon.

Az eredmény egy igencsak melodikus, szimfonikus hatásokkal tűzdelt muzsika lett, melyet azzal igyekeznek egyedivé tenni, hogy némi drámai lódobogáson és mennydörgésen kívül dudát is megszólaltatnak emitt-amott. A lendületes, kellemes nóták közül számomra kizárólag a The Last Light of the Moon lóg ki a sorból - ezt nagyon nem csípem dallamilag. Szerencsére az ezt követő - ennek nyomában trappoló és csembalózó - Wanted Man jóvátesz minden rossz szájízt... Kellőképp szigorúak a húrosok, keményen nyomulnak a lábgépek, hangulatilag aláfest a szinti, kórusok lépnek be a megfelelő helyeken. Akad jól eltalált dallam, nem is kevés (pl. a nyitó Seven Seas skót dudás témája, vagy a Black refrénje). A loholó Through the Ice and Snow, illetve Black Desireé a szpídes finn bandák (Sonata Arctica) világára hajaz, míg a Cleopatra keleties fikcsivel kacérkodik. A szélvész tempót szilaj karizmával erősítő vonal a himnikus Lady in White-ban csúcsosodik ki. Zárásként a 11 perces címadó nóta köszön ránk.

Voltaképp semmi sem hibádzik. Legfeljebb a valódi egyediség. De tudjuk, ez manapság már igencsak kemény tészta... Részemről már annak is örülök, ha olyan albumra akadok, melyen néhány átlagon felüli, királyul megírt (és előadott) nótát hallhatok. Az anyag hangzása kiváló. Erőteljes, tiszta és dögös, de hát mi más is lehetne, ha egyszer Mika Jussila, hátán az egész Finnvox stúdióval ott nyomult a háttérben? Dallamos-gyors finn fanok figyelmébe: az album a mi planétánkon kapható, nem szükséges a vörös bolygóig röppenni érte!