Shock!

Ha már a borítóval nem varázsolt el a lemez, varázsoljon el a zene! Nem is vészes, egyfajta gothic-doom metal keverék. Hollandok, elég régóta működnek (egészen pontosan 1994 óta, megjelent eddig két demókazettájuk, három stúdiólemezük és egy koncert cd is), körbejárták Európa egy részét, nagy fesztiválokon is játszottak, mindezek ellenére hozzánk valamiért nem jutottak el eddig.

Mondjuk nem meglepő, sok jó zene iránt süketek az emberek nálunk is, mint ahogy a világ minden részén. Pedig nem éppen rossz zene, a maga műfajában elsőre kifejezetten kellemes, sőt, sokszor kifejezetten érdekes. Ahogy hallgatja az ember a cd-t ez a kellemes átalakul ámulattá, ami egyfajta fokmérője máris a zenének. Igyekeztek a sémákból kilépni, sokszínűen bemutatni a világukat. Ritmikailag szeretik megtekerni a dolgokat, a riffelés sem merül ki két alaptéma eldzsidzsizéséből.

A csapatban két vokalista dolgozik, George Oosthoek hörög (és nagyon ritkán vokálozik), Rosan van der Aa (ahogy az egy gót csapathoz illik, van itt hölgy) pedig énekel, sajátosan hollandos akcentussal (amúgy George is akcentusos picit, ami hörgésnél mókás bír lenni). Elsőre kicsit vértelennek tűnt a hangja, de hozzá lehet szokni, mindenesetre jóval visszafogottabban, kicsit fojtottan énekel, nem úgy, mint sok pályatársa, ahol a hangerő a legfontosabb szempont. A dallamait, érzelmi kifejezőkészségét nem kifogásolnám cseppet sem. Olykor kellemesen disszonáns témákat dalol, érdekes módon nem más jutott eszembe, mint az utolsó After Crying lemez egyik dalának az énektémái, ott van pont ugyanilyen tekert, disszonáns énekdallam Andrejszki Judit által közvetítve.

Valahogy ez egész zenére jellemző, egyfajta fura progresszivitás, a szónak annak az értelmében, hogy igyekeznek újszerűt, oda nem illőt beilleszteni a zenéjükbe, egyfajta varázslatos izgalmat ébreszteni a hallgatóban. A zenészek mindegyikét kiemelhetném, a saját hangszerükön mindannyian kiválóak. A lemez harmadik dalánál azonnal értelmét is veszti a kritika elején említett gothic/doom skatulya, annyira kavalkád stílusilag, vagyis inkább nehezen kategorizálható, hogy értelmetlen bármiféle egyenruhát húzni rá. Például egyre jobban érezni, ahogy játszanak a ritmusokkal, furcsa módon a gitáros ritmizálása a Meshuggaht juttatta eszembe, persze annyira nem durván agyas, de bizony ott a hatás. A lemez közepe- vége felé egyre erősebb bennem ez az egyébként igen kellemes érzés.

Nem mondom, hogy könnyen meg lehet barátkozni a zenével, és azonnal hat és kitéphetetlen lesz a cd lejátszóból, mégis érdemes időt szánni rá, megbarátkozni vele, többet hallgatni, megfigyelni az apróságokat, nagyon is zenei részeket. Néha a nagy finomkodások közepette síkegyszerű, fogós témákkal is meglepnek, persze a refrénnél itt is kibontakozik valami más, ami kibillent az egyensúlyból. Pl. egy kis indiai hangulat, csak átvezetőként... Nem is lehet elemezni dalonként, de még részenként sem. Hallgatni kell, belemerülni, élvezni, hogy ez a zenekar a Zenéért szeret zenélni. Mindenképpen sokszínű zene, rengeteg meglepetéssel és hangulattal.

Érdemes megismerni a csapatot és persze a zenéjüket. Okozhatnak még meglepetéseket a jövőben. Talán nem is kicsit. Engem speciel elvarázsoltak mostanság, ők pedig alaposan kiléptek a skatulyákból - hála az égnek. (De mér' kellett ennyire középszerű borítót készíteni ehhez a zenéhez?)