Shock!

A bitangul sikerült tavalyi Nadir sorlemez, az Exitus kapcsán már emlegetett lendület az idei évben sem lankad. Az Our Existence Is Punishment projekt ezúton terítékre vett anyaga szintén a Tauszik Viktor nevével is fémjelzett fővárosi műhely terméke. Úgy fest tehát a helyzet az elmúlt pár évre visszatekintve, hogy a páros évenként érkező Nadir albumok közé rendre egy-egy OEIP-produkció ékelődik, sőt, a brigád mindkét néven leköt koncerteket is. Ellentétben azonban a hatalmas lélegzetű életművet birtokló anyazenekarral, a The Second Stage Of Grief még csupán a második tétel az OEIP-sorban. A Nadir keretei között nem levezethető kreatív energiák megcsapolására létrejött, a Viktoréktól megszokott DIY-jelleggel működő, alkalmi formáció két évvel ezelőtti bemutatkozását ugyanúgy nem kísérte harangzúgás, ahogy most sem indult be komolyabb promóciós gépezet a kiadvány népszerűsítésére. Aki megismerte, az zömmel örömmel fogadta ezt a hazai porondon valódi unikumnak tekinthető manufaktúrát, és támogatásával életben tartja.

A zenekari biográfia mindenekfelett a noise rockban utazó, sacramentói Will Haven, valamint olyan alapvető bandák hatását emeli ki, mint a Morgoth, a Godflesh vagy éppen a tavaly régi dicsőségében visszatért Prong. Ezen felül is számos zenekar eszünkbe juthat – elsősorban a múlt század utolsó évtizedéből –, melyek hatása kimutatható az OEIP zenéjében, de kiindulási alapnak a fenti felsorolás is bőven megteszi. Rideg, tüskés ipari doom metalt játszik a kvartett, hangulatfestő jelleggel, súlyosan büntető álnevek alatt. A poszt-apokaliptikus, embertelen látomásokat idéző muzsika természetesen nem habkönnyű hallgatnivaló, az óvatos nekifutásból érkezők mégis ugyanúgy könnyedén megtalálhatják a hozzáférést a teknősbéka páncélja alá, akárcsak a Nadir esetében. Annál is inkább, mert a két formáció vonala között ma lényegesen több kapcsolódási pontot érzek, mint a The Horrid Truth Still Untold debüt idején. Ha újfent a főkolomposok által odabiggyesztett fülszöveget nézem, és valóban a koncepció letisztulása felé visz a társulat útja, az én bizalmamat máris élvezi a szándék.

Az Exituson referencia-értékű produkcióval bizonyított Fekete Szabolcs dobos felelős a hangzásért ez esetben is, a tömény, letaglózó sound így egyszerre erősíti a folyamatosságot és emeli az OEIP reputációját. A zene hitelességének fokmérője itt nem a témák, hangszeres megoldások újszerűsége, inkább a megidézett hangulat legteljesebb átadása lehet – ez utóbbiba pedig újfent nehéz belekötni. A Mátyus Miklós kreálta artworknél lényegesen színesebb és eredetibb ez a zene, ahol a debüthöz hasonlóan váltják egymást a metalosabb és a dedikáltan ipari jellegű témák. A végső kilátástalanság filmzenéje, különösebb koncepció vagy a happy end leghalványabb ígérete nélkül: „this is for the lost as we count the cost." Viktor és társai maradtak, akik voltak: az underground hősei, akik zenei ízléstől függetlenül követendő példát mutatnak.

Az Our Existence Is Punishment mindenkori produkciója meghallgatásra kifejezetten érdemes stílusgyakorlat, ráadásul a zenekar bandcamp oldaláról a teljes diszkográfia továbbra is ingyenesen letölthető.