Bár nem szeretném ezt a cikket nekrológ-szerűen megírni, teljesen lehetetlen úgy írni, beszélni a Pangea lemezről, hogy ne említsük meg a tragédiát, amely a P. Box tagságot és közönséget érte nyáron. Bizonyos dalok ugyanis annyira személyes hangvételűek, és Pityihez köthetőek, hogy teljesen más megvilágításba helyezik őket a történtek.
Némi keserűség nélkül nem is lehet hallgatni az albumot, ugyanakkor ez a keserűség jó érzéssel is párosul: tulajdonképpen egy nagyszerű ember, kiváló zenész optimista búcsúját halljuk (bár ő ezt a lemezt eredetileg nyilván nem annak szánta). Sőt, én látom is magam előtt az életörömmel teli, mosolygó szemű arcot, aki a színpadról bazsalygott mindig a Hammond (és a bajsza) mögül. Mindezen gondolatokkal bárki azonosulhat a nyitó Veled Múljon El hallgatása közben, ez a dal egyenesen hátborzongató, annyira döbbenetesen egybevág az eseményekkel. Mégis, pozitív a dal, és az egész lemez üzenete.
Itt van például az Ezer Év, amelyet a szigetszentmiklósi, P. Mobillal közös emlékkoncerten Kori úgy konferált be, mint azt a dalt, amelyet Pityi legutoljára szerzett: a szöveg a magyarság ezer évét kommentálja, mégis, mentes tud maradni minden, pejoratív értelemben vett "magyarkodástól" - mintegy direktebb folytatása az előző album Múlt És Jelen című tételének. Zeneileg is ugyanazt a húzós irányt követi.
Apropó, hát beszéljünk azért a zenei oldalról is, hiszen az albumot hallgatva (és persze a koncerteket nézve) újra kiderül, hogy Günther és a többiek a lehető legjobb választásnak bizonyultak annak idején Pityi részéről. A tempó húz, mint a gőzmozdony, király a ritmusszekció (Cézi még egy kis basszusszólót is becsempészett a Másik Srác elejére); Günther Ozzy gitárosait, és szinte az összes 80-as évekbeli mestert megidézi játékával, és énekhangja sem gyenge. Az első pár hallgatásnál nem tetszett ugyan, de mostanra igencsak megbarátkoztam a Csak Az Ég és a Még Egy Perc c. szerzeményekkel, ahol már nem elégszik meg a vokállal. Az énekes Kori Szfinxes munkáit ugyan nem ismerem, a Boxban hallottam a srácot először, de nem csak stúdióban, hanem élőben is rendkívül meggyőzőnek bizonyult, tehát a korai zsengéket is meghallgatom majd alkalomadtán, főleg hogy már ott is Güntherrel nyomultak. Ezek a képességek Pityi Hammondjával kombinálva tényleg az utóbbi évek legjobb itthoni hard rock zenéjét eredményezik: súlyos, zakatoló riffek; alattuk az orgonaszőnyeg (nemegyszer szólószerephez is jut a hangszer, na ott szoktam kikészülni); felengedett lábcinek és hatalmas dallamok (ráadásul többnyire értelmes, felvállalható szövegekkel), mindez pedig egy egészséges, izmos hangzással interpretálva - nekem való zene!
Egy barátom a Dio és Tony Martin korszakos Black Sabbathot szereti felhozni párhuzamként, ha szó esik a Pangeáról, én ezt leginkább a címadó tételben érzem, ahol a hangulat egy az egyben Children Of The Sea (pedig zeneileg nulla köze van a kettőnek egymáshoz!). Nem áll távol a Sabbath szelleme a lendületes Jégkorszak c. daltól sem (ha angolul lenne, a kissé fantasy jellegű szöveget maga Dio is jegyezhette volna).
Tulajdonképpen szinte minden dal hibátlan, nagyon jó érzés ennyire egységes, minden apró részletében stimmelő magyar rock/metal lemezt hallgatni 2005-ben! Egyedül a R'N'R Az Égig c. szerzemény nem nyerte meg annyira a tetszésemet: zeneileg különösebben nincs vele gond, de az icipicit erőltetetten bulizós/csajozós szöveg véleményem szerint baromira kilóg a lemezről (úgy általában sem hallom szívesen a "baby" szót magyar dalszövegben) és a "rázzuk ezt a rock'n'rollt" refrénben Kori egy cseppet "bozaisan" adja elő magát, ha értitek mire gondolok (Gy.k.: Bozai József volt "A" hang minden filmnél a szereplők felsorolásánál. Többek között). Ezenkívül azonban nem találok gyenge pillanatot az albumon, az első pillanattól fogva az utolsóig nagyon ütős anyag ez, még a legelső, Varga Miklóssal készült P. Box lemezről újragondolt Bolond is legalább olyan jól sikerült, mint legutóbb a Fantomlány feldolgozása.
Azt már tudjuk egy ideje, hogy a zenekar a folytatás mellett döntött. Mivel ezekkel a dalokkal vétek lenne nem koncertezni, döntésüket csak helyeselni tudom, a néven pedig nem érdemes rágódni, hiszen maga Pityi adta áldását a folytatásra. Sokkal érdekesebb kérdés, hogy az újabb kreatív időszakban hogyan boldogul majd a csapat, hiszen Pityi markáns egyénisége a dalszerzésnek is komoly lökést adott. Ez azonban a jövő zenéje, a jelennek és az örökkévalóságnak itt van a Pangea és a Box eddigi munkássága - büszke lehetsz rá, Pityi!
