Shock!

A megjelenés előtt hónapokkal olyan hírek jöttek-mentek az Interneten, hogy Panteráék visszanyúltak a metal gyökereihez, amit az új albumon jól be is mutatnak. Nagyon reméltem, hogy ez nem azt jelenti miszerint heavy metal riffekre gallopozhatunk Anselmo áriázása mellett. Mondjuk odaát annyira nem dívik az Európát elárasztó true metal dömping, de az ördög nem alszik.

Aztán a megjelenés előtt letölthető 3 nótát meghallgatva elégedetten dőltem hátra, szó sincs a fentebb említett változásokról, inkább a Down (tehát Sabbath), illetve a Cowboys lemez érája felől közelítettek zeneileg. Jaj de milyen állat módon! Másodpercnyi üresjárat nélkül szánt végig a texasi négyes, egyenlő mértékben imádom Dimebag jellegzetes riffelését, szólóit, gitárvinnyogtatásait és Vinnie Paul bámulatos dobolását, aki már megint olyan ötleteket pakolt a nótákba, hogy csak ámulok és bámulok. Phil sem az eddigi Panterás üvöltéseket ereszti ki torkán, a Downban alkalmazott énektípust itt is hozza pár nótában (Revolution Is My Name). És azt nagyon jól teszi, nem is kell ecsetelnem, hogy piszkosul feldobja az egészet.

Sokkal jobban tetszik a Reinventing az előző két albumnál (pedig azok sem voltak gyenge eresztések), a titka az egésznek, hogy ez a 10 szám külön-külön is egy kerek egészet alkot, óriási DALOK. Azt azért hozzá kell tennem, hogy néhol utánérzésem akadt (You've Got To Belong To It), de simán túl lehet lépni rajta, feledteti az egész album színes mivolta. A legsúlyosabb nóta az It Makes Them Disappear címet viseli, mázsás kősziklaként görögnek a riffek, akkora feeling rejtezik ebben a pár percben... Phil skizós éneke sem hétköznapi élményeket elevenít fel. És még Kerry King szólózik egy rövidet és kerrikingeset a Goddamn Electricben, mint ez köztudott.

A Pantera megmaradt Panterának, hála az égnek végre bennük nem kellett csalódni, nem hatott rájuk az amerikai mainstream semmilyen vonulata, egyszerűen a szívükből muzsikálnak, ez a kétezres év Pantera albuma, nem több és nem kevesebb.

Ami nagyon nem tetszett, az a borító, illetve a booklet. Az eddigi cd körítések sokkal igényesebbek voltak, szvsz ez a lángos képecske elég gyengusz, illetve puritán az egész kivitelezése. Kár. Még egy negatívum, 43:53 a lemez hossza, és ez ilyen energikus nóták mellett szinte öt percnek tűnik. Jól kiéheztettek minket erre a háromnegyed órára... A hangzás viszont bika, Rex bőgője is csodásan dohog a többi hangszer mellett - meg olykor egy kis effektet is ráengedtek. Most már csak azon kell aggódni, hogy Anselmo hagyjon alább önpusztító életmódjából, mert ha így folytatja, akkor adok neki mondjuk 10 évet és roncs lesz. Ha lesz még...

Borítékolom, hogy az idei év élmezőnyében ott lesz a Reinventing The Steel. Ezt úgy belerakták jól az arcunkba. Kifacsartak.