Shock!

Két lemez után itt egy koncertlemez, ki tudja mennyire volt erre szükség, mármint koncertlemezt nem szoktak volt kiadni ilyen friss zenekarok, kivéve ha. Na, a Planet X az egyik kivétel. Ha valaki nem tudná ez az ex-Dream Theater billentyűs, Derek Sherinian csapata, mellette Tony MacAlpine gitározik, illetve egy ausztrál dobmágus üti a bőröket, akár egy ifjonc tehetség, bizonyos Virgil Donati. Hát ciki, hogy az előző lemeznél jegyeztem meg a nevét, de most már bevéstem egy életre, az biztos.

14 tracket rejt a lemez, köztük egy-egy szólórésszel a három zenésztől, Sheriniané egy kicsit rövid, és inkább hangulatos, de a tipikus hangszíneit megvillantja, Donatié már izgalmasabb, de igazából ez sem "A" dobszóló számomra, bár az is igaz, hogy az ilyesmi inkább élőben élvezetes, mint itthon egy zsúfolt szobában. Tony MacAlpine a nyakatekert skálázástól kezdve a finomabb témákig terjed, de ez sem zsibongatott meg túlságosan. Sajnos azt képtelenség felmérni, hogy a két sorlemez dalaihoz képest mennyit virtuózkodnak a dalokban - bocsássátok ezt meg nekem, de ehhez legalább két hónapra össze kellene zárni egy lakatlan szigetre csupáncsak a három Planet X CD-vel, akkor talán meg tudnám mondani. Mindenesetre feelinges a játékuk, akárcsak a lemezeken.

Fúziós jazzrock kedvelők akár ezzel is kezdhetik az ismerkedést a Planet X-szel, átfogó képet kaphatnak a zenekar munkásságáról, rajongók számára is érdekes lehet, de mint koncertlemez nem olyan hangulatos, kevésbé pihenten le lehet zsibbadni tőle alaposan.