Shock!

Lance King nagy kedvencem, mióta csak meghallottam a Balance Of Power Book Of Secrets című lemezét. Igaz ugyan, hogy a BOP munkásságában csak a John K énekessel készült 2003-as Heathen Machine után ástam vissza, de nagyon megszerettem Lance hangját a korábbi anyagokon. Nem csoda hát, hogy bármilyen poszt-BOP munkáját élénk érdeklődésem kíséri.

Sajnos azonban az Avian projekt tavalyi lemeze kimondottan csalódást okozott és nem különösebben dobtam el az agyam a Defyance nevű banda dalától sem, amely egy Heavy oder Was-magazinos válogatás CD-n volt hallható 2003-ban. Ugyanakkor egy kiváló neoklasszikus prog-power lemezt is felénekelt Lance ugyanabban az évben, ez pedig nem más, mint a svéd Malmsteen-klón Lars Erik Mattsson Powergames című anyaga. Ez az album hozta meg igazán a kedvem a Pyramaze nevű bandához, amelyet tudomásom szerint Lance leginkább magáénak érez jelenleg. Nem véletlen, hiszen már a dán csapat debütáló lemezén (Melancholy Beast, 2004) is ő hallható, nemcsak ezen a legutóbbin, melyről cikkünk is szól.

Milyen zene is ez? Pontosan az, amit Lance-től várhatunk, bármilyen néven jelenjen is meg. Nem pontosan tudom, hogy oszlottak meg a feladatok, de több, mint valószínű, hogy - már csak az óceánnyi távolság miatt is, hiszen a hangszeresek dánok, míg King amerikai - hősünk kész nótaalapok ismeretében írta meg énekdallamait; amennyire tudom, már a BOP-időkben is így ment a munka. Igaz, ott egy idő után nem működött már annyira a dolog, de vegyük azért figyelembe, hogy a BOP zenészei voltak azok, akik ismertté tették Lance nevét; a Pyramaze gitáros-főnöke, Michael Kammeyer pedig nyilván egyszerű rajongóként környékezte meg az énekest és megtiszteltetésnek érzi, hogy az elénekli a dalait lemezen és élőben.

És az együttműködés gyümölcse ezúttal igen meggyőző: ahogy már mondottam, ez a zene alapvetően az, amit Lance-től bármelyik szimpatizánsa vár: prog power, neoklasszikus ízekkel fűszerezve és némi eurometal mázzal nyakonöntve (nyilván ez nem véletlen, hiszen a dalszerző Michael kedvencei között ott találjuk a Nightwisht és a Blind Guardiant is, ráadásul fantasy-rajongó a srác). A lemezt hallgatva amúgy legtöbbször a szintén Massacre kiadós Moonlight Agony neve ugrik be, de az énekhangon kívül a narrátoros részek miatt is gyakran a BOP jut eszembe (a hangulat egy az egyben Book Of Secrets!), szóval ez mindenképpen jó kiindulópont lehet azok számára, akik szeretik az ilyesmit. Sőt, a Pyramaze muzsikája kapcsán felsejlik a németek Lanfearje és az (egyelőre) egyetlen lemezt megért francia Alkemyst munkássága is. Nyilván ugyanaz a generáció, ugyanazok az elképzelések és ugyanazok a hatások (és tegyük hozzá, ugyanaz a "nyugati" hozzáállás - nálunk mikor lesznek ilyen bandák ebben a műfajban??)

Szinte már felesleges is a hangszereseket magasztalni, hiszen a műfaj mércéje eleve igen magas és tulajdonképpen a Pyramaze-nél nem is annyira az egyéni teljesítmények számítanak (bár folyamatosan fel-felkapjuk fejünket egy-egy jóféle kifacsart prog-power riffre, technikás szólóra, fifikás dobtémára vagy Lance-féle énekdallamra). Ez egy egységes lemez, jó hallgatni így egyben (ha jól rémlik, konceptalbum is amúgy), 47 percével nem is vészesen hosszú. Nálam pl. kétszer-háromszor biztos körbemegy, ha beteszem - és igazából ez az, ami a legfontosabb: hallgattatja magát. Semmi különöset nem alkotott tehát a Pyramaze, nem újította meg a prog-power műfajt, de nagyon igényes, szívvel-lélekkel összerakott, kiérlelt munkával állt elő 2006-ban is - ez egyrészt arra sarkall, hogy beszerezzem debütáló albumukat is; másrészt pedig továbbra is kiemelt figyelemmel fogom kísérni a skandináv prog színteret. Úgy tűnik, annál rosszabb, mint amit ezen a lemezen hallunk, semmi nem lehet.