Egyszer csak azon kaptam magam, hogy kizárólag női énekessel felálló zenekarokat hallgatok. No nem tartott sokáig, talán ha néhány napig ez az időszak, de azért így utólag mégis furcsa. Black Light Disctrict, Souvenirs: a késői The Gathering remekművek, de kellett valami könnyedebb, kevésbé megterhelő hallgatnivaló is. Így akadt sok egyéb dolog mellett a Rainer Maria lemeze is a kezembe (egy másik darab közülük a szintén az ebben a frissítésben recenzált Life Without Buildings).
A Rainer Maria nem metal, egyáltalán nem az, de végül is a Shock! egy rockmagazin, nálam ez meg rock. Pont. Aztán kicsikét eltávolodva saját belső használatú skatulyáimtól talán pontosabb az indie vagy az emo besorolás (etimológiailag meg aztán vitathatatlanul...). A wisconsini trió ugyanis érzelmekkel teli gitármuzsikát játszik, melynek igazán karaktert ez a csinos kis vörös lány, Caithlin de Marrais ad, sokszor telt és puha, de néha bevaduló hangjával. Caithlin de Marrais - poétikus név, akárcsak a zenekaré (ugye Rilke után, azelőtt meg Ezra Pound-ként futottak - szintén zenész).
Ez a mindezidáig utolsó nagylemezük könnyű hallgatnivaló (egyébként negyedik a sorban). Eleve csak 35 perc, a hangszerelés is szellős, tökéletesen áttekinthető, de hála istennek nem túl szikár, az ide nem nagyon illene. A hangzás természetes, egyszerűen kellemes, mely azért alkalmazkodik attól függően, hogy húzósabb (Ear Rings), vagy lazulósabb dolgokról van szó (Situation Relation). Alapjaiban egységes a lemezanyag, mentes a meglepetésektől (ez nem egyenlő azzal, hogy kiszámítható!). Az viszont egészen megdöbbentő, hogy mennyire legújabbkori Rush a Long Knives refrénje, miközben nem tartom valószínűnek, hogy túl sokat hallgatnák a kanadai trió-társakat Rainerék.
Az Awful Truth of Loving az egyik kedvencem, kicsit Suzanne Vegás, de ez itt inkább indie mint folk, miközben változatlanul nagyon-nagyon amerikai. Az ilyen számoktól szinte őszinteségi rohama lesz az embernek, tiszták - na nem mint a hó, hanem inkább mint a minket oly sokszor körülvevő fehér falak. Ezt még nem mondtam ugyanis: nagyon városias ez a zene, furcsa hogy Madisonból, ebből a 200 ezres, amerikai léptékkel kisvárosból jön (utólagos korrekció: hát persze, hogy már egy ideje New Yorkban élnek).
A másik kedvenc a CT Catholic, kimért refrénjével, forrásként feltörő átvezetéseivel, enyhe R.E.M.-es ízeivel. Elégedetten dőlhetünk ilyenkor hátra, a Rainer Maria nagyon kellemes hallgatnivaló. Fájdalmas is akár, ha kontyolt hajak közelségére vágysz.
