Shock!

Nem mondom, hogy a dán Raunchy belopta magát a szívembe első lemezével, mert nem lopta be. Nem volt annyira rémes, de hiába akartak nagyot dobbantani, a végeredmény olyan semmilyen lett a nagy akarás miatt. Legalábbis számomra. Tartottam tőle, hogy most sem lesz ez másképp.

Kellemesen csalódtam. Nagyjából egy húsz tonnás úthenger intenzitásával indítják új anyagukat. Arcbamászó, meg kell hagyni. A hatásaik ugyanazok (Fear Factory, SYL), az énekdallamok terén meg az utóbbi Soilwork, In Flames lemezek témái köszönnek vissza. Meg persze Devin Townsend, de ez egyfajta körforgás már ezeknél a zenekaroknál. A második dal refrénjét például a hülyén kopaszodó ifjú titán is írhatta volna. Egyébként nagyon hatásos a körülötte lévő feszes riffekkel ez a téma. A negyedik dal (Watch Out) kicsit meglepő - mármint az addig hallott zúzás után - nem kicsit vették populárisra a ritmusokat, lehet rá táncolni is akár. Mondjuk a végén beszigorodik a téma, nem is hátrányára, még egy bika üvöltés is jut a végére.

Meg kell jegyeznem, hogy a dobos (Morten Toft Hansen) nem egy elveszett ember, nem mondom, hogy eszeveszett dolgokat csinál, de rendkívül ízesen játszik, öröm hallgatni. A szintis témák, puttyogások, aláfestések sem rosszak, az a fajta modern világ, ami nem kicsit ad hozzá a zenéhez, ha ízléssel adagolják. Itt ez történt. Érdekes módon, mikor először hallgattam meg a cd-t, kicsit csalódtam benne, hogy a nagy porkavarás ellenére mégsem olyan jó ez. Aztán adtam neki időt. Másodszorra már egészen tetszett. Aztán még jobban. Van benne spiritusz, bár még mindig nem az a veszetten eredeti zene, de kifejezetten jó hallgatni, akár utazás közben, akár otthon nagy hangerőn, mászkálás közben discmannel, szóval bármikor, bárhol.

Az ötödik dalban vokálok terén hoznak egy kis újítást, végre nem a szokvány paneleket alkalmazzák. Nem mondom, hogy hű, de nagyot alkottak, de legalább újítottak. Végig nagy fordulatszámon pörögnek, bár némely témában éreztem egy kis lendületvesztést, elfáradást. Valahogy a lemez közepe után kicsit leül a lendület, más dalsorrenddel talán nem fordult volna ez elő. Mindenesetre a lírainak is mondható The Devil című dalnál már erősen érezni, hogy megtört a kezdeti lelkesedés(em). Továbbá azt is érezni, hogy szerettek volna egy amolyan Devin-féle monumentális, gigantikus lírait írni, de ehhez azért hiányzik még valami... A zsigeri tehetség. Így csak egy kellemes dalocska lett belőle. Mondjuk a következő nóta (Insane) full pörgés ismét, masszív riffekkel, telitalálat az egész, úgy, ahogy van. A záró dal viszont megint egy picit laposka, ráadásul túl hosszú is. Egy nyolcast megérdemelnek, bár ebben azért van egy nagy adag bizalom is a részemről. Az viszont biztos, hogy fogunk még hallani a csapatról.

Szomorú, hogy a csapat énekese otthagyta a többieket. Az utódja is megvan, Kasper Thomsennek hívják, remélhetőleg beváltja a hozzá fűzött reményeket, mert most nagyot bukhat a csapat egy rossz választással.