Lelkes e-mailt kaptam jó pár hete a zenekar egyik tagjától, hogy mikor lehet a Rémemberről olvasni. Mikor? Ha kapunk valami zenei anyagot! Kaptunk is. Egy 1999-es maxit, amin négy dal hallható, ebből érdemben hármat lehet elemezni, az utolsó mix, mint ahogy a rádiós maxiknál ezt megszokhattuk. Sőt. Továbbmegyek, a négyből tulképp három ugyanaz, ugyanis másodikként magyarul hallgathatjuk meg a népszerűsíteni kívánt melódiát.
A Rémember történetét eleddig szőrmentén követtem, ha jól tudom sikeres külföldi fesztiválszerepléseket mondhatnak magukénak, illetve az feltűnt, hogy kedvelik az extravaganciát (gy.k.: úgy néznek ki, mintha most szabadultak volna a puha falú szobából, ami nem jelent feltétlenül gondot), a honlapjuk kezelhetősége katasztrofális, viszont szép színesen izeg-mozog. No, lássuk, mit tudott a zenekar négy évvel ezelőtt...
A Good At Least (ami fut még Jó apámnak címen is) slágeres elektronikus rock, kellemes, profi hangszereléssel bíró fülbemászó dal, viszont háromszor húsz percen belül egy kicsit sok. A Rivers Send Me pörgősebb, még elektronikusabb, a basszusgitárosról nem tudnám azt mondani, hogy csupán ritmushangszeres, mert nem. Értitek, ugye? Ja igen, Magyarországon ritka dolog, de az énekes tud énekelni. Bár elég különös a hangszíne, meg lehet szokni, egy idő után meg el sem tudnál mást képzelni a Rémemberhez.
Kettő dalról bővebben értelmetlen lenne értekezni, sajnos ennyiből még azt sem tudom leszűrni, hogy szeretném-e a zenekart egy lemezen keresztül avagy sem. Hát így.
