Shock!

Most mindenki azt hiszi, egy igazi csöpögős ajnározós kritikát írok, hogy az új Replika az isten, egész életemben erre vártam, merthogy Shock! Records és valami kis közünk van hozzá, hát egy frászt, erre várhattok ítéletnapig. Ezt másra hagyom.

Főleg úgy, hogy a demós Replikán annak idején csak csodálkoztam, mi ez az imádat körülötte, mert a Machine Head épphogy csak nem volt ráírva a borítóra. Utána nem is követtem, mit csinálnak, arra ott van Bakó Csaba, aztán a Nem leszek áldozatot egy óvatlan pillanatomban megszereztem a helyi bolhapiacon, és kb. háromszor, ha meghallgattam. Ezek után íme, egy anti-replikánstól a teljesen elfogulatlan vélemény az új lemezről.

Az első három másodpercben azt hittem a Testament The Gatheringjét raktam be, kaján vigyor ült az arcomra, megvan az első pont, amibe jól beleköthetek, később bekúszott a götheborgi vonal hatása, mint In Flames és társai, a gitár dallamvezetése fülbemászóan svéd, a harmadik dal meg ismét csak Testament. És így tovább. A Replika bedallamosodott, még mélyebbre hangolódott, úgy az alsó vonalas zsé körül rezegnek a húrok, a düh megmaradt, meg Csató Péter reszelős üvöltése, néha ugyan próbálkozik valami éneklésfélével, bár ezt nem kellene erőltetni, inkább üvöltsön csak, azt legalább zsigerből teszi.

Sajnos a hangzás túl kásás, helyenként dobozszerű, a riffek pont akkor tűnnek tova, mikor jön a lendület és repítene át a két méteres téglafalon. Szívesen elviseltem volna egy szikárabb soundot, mondjuk erre itthon a HSB hivatott, nem a Denevér. Kár érte, mert amúgy a hatodik hallgatás után aljas módon kezd bekúszni a fülembe néhány részlet, és egyelőre nem tudom eldönteni utáljam e a copy zene miatt, vagy örüljek, hogy azért jól összerakták ezeket a dalokat.

Most gyorsan be is rakom a Gatheringet a Testamenttől, merthogy Chuck Billy az isten, tollat tetováltatok a homlokomra, a Replikának meg majd nézegetem a borítóját, kár hogy nem hallottam előbb a zenét, istenbizony lenyúltam volna annak a dizájnját, hogy teljes legyen a kör.