Shock!

Legyen ma a kakukktojások napja, a Limbo után rávettem magam A Runes Order cd-jére, hogy ezt is meghallgassam végre, ne csak belefüleljek, aztán rémülten kikapjam a lejátszóból. Az olaszok sok idegesítő álművész elektronikus zenét bírnak kreálni, a Runes Order is ilyen, ők 1988 óta rémisztgetik (vagyis jórészt egyszemélyes formáció volt ez) a világot zenének csúfolt kompozícióikkal, melybe néha van ugyan egy-egy hang (vagy inkább zaj), de értelme, célja, miértje nem nagyon akad mindennek.

Néha egy-egy szintihang is bekúszik az elvétve tálalt zajok közé, meg egy-egy dobütem, ennek ellenére az idegesítésnél tovább nem jutottak. Aztán néha úgy tűnik, hogy lesz ebből dal, bejön egy ismétlődő, hetvenes évekbeli hangszín, hősünk reszketegen (gótikusan tán) danol rá, jaj. Az a kevés nagyjából dalnak mondható rész olyannyira másolat, hogy már fáj (Jean Michael Jarre, ill. Kratfwerk). Pedig olykor kedvelem a borult dolgokat, azokat is, ami inkább filmzenének illene, elvileg ez is ilyesmi lenne. Mondjuk aki csípi az ötven éves olasz horrorfilmeket, lehet, hogy értékelni fogja mindezt, én egy dolgot hiányolok mindebből: a Zenét. Tíz éve minden számítógépguru ilyeneket gyártott halomszám ScreamTrackerrel. Kb. egy olyan filmhez illene ez a "zene", ha valaki a padlóra irányítaná a kameráját, véletlenül bekapcsolva hagyná és felvenné több órán keresztül a nagyszoba szőnyegének izgalmas/mozgalmas életét.

Nagyon dark, meg elvont meg minden, sznoboknak biztos bejön. Arról meg végképp fogalmam sincs, hogy a kiadó miből gondolta azt, hogy egy alapvetően rock/metal zenékkel foglalkozó lapnál osztatlan sikert fog aratni mindez. Ha szeretné valaki több, mint egy órán keresztül idegesíteni a szomszédját, szóljon...

Van, ami annyira nulla, hogy túlzottan kifigurázni sem érdemes.