A Pennsylvaniából származó Sinch sem ma kezdte, a biográfiájuk szerint 8 évig küzdöttek az ismertségért. Ami most eljött jól. Ha minden igaz. Persze kell hozzá egy lemez, amit azért meg lehet hallgatni. Olyanjuk van. Kicsit ugyan szkeptikusan közelítettem felé, már megint egy zenekar, amelyik a Tool, az Alice In Chains és a NIN vonalán próbál haladni.
megjelenés:
2002 |
kiadó:
Roadrunner / Record Express |
pontszám:
8,5 /10 Szerinted hány pont?
|
Tehát fájdalmas énektémák, netalán üvöltés, némi elektronika és 11 dal, ami alapján állítólag mindenféle képeket lehet vizionálni. Lehet. Tény, hogy nem ők az évszázad nagy dobása, tény, hogy erős fent nevezett (és más, hasonló körben mozgó) csapatok hatása, de kifejezetten kellemes, sőt, élvezetes albumot hoztak össze. Olykor a dalokban érdekes hatásokat véltem felfedezni néhány másodpercig, aztán meg másokat. De ezeket fejtsétek meg magatok. Ha akarjátok. Én azt ajánlom, ne azért hallgassátok meg a lemezt, hogy azon csámcsogjatok mit hol hallottatok már. Szomorkodjatok inkább az énekes Jamie Stemmel, üvöltsétek szét a világba a bánatot (a negyedik dalnál tartok, de érzem ahogy telepszik a hátamra a depresszió), remek hangja van a srácnak, és a témái sem rosszak. Sőt. (Nem kell meglepődni az Anthony Kiedises utánérzésen sem.) A düh is tényleg düh nála.
Most következik az, hogy a hangszeresek sem alábbvalóak. És tényleg nem. A kütyük, loopok, egyebek nincsenek túlsúlyban, bőven rocklemez. A gitárok még megfelelő aránnyal szólalnak meg, szó sincs elpuhult rádióknak-behódolásról. Nem adják meg magukat elsőre a számok, idő kell amíg kibogozod őket, aztán teret és értelmet nyernek. Itt a lemez végénél már múlóban a depresszió, átadta a helyét egyfajta szomorkás megnyugvásnak, ez nem az a lemez amitől kedved támad széttárt karokkal leugrani a tizedik emeletről (ha stílszerű akartam volna lenni itt toronyházat mondtam volna, de nálunk olyan még elég kevés van - szerencsére), inkább elgondolkodtatott merre tovább, hogy lehet megoldani a problémákat. Erre meg kell időt szakítani. Most a Sinch tette meg.
Érdemes meghallgatni, mondjuk aki a Staindet megkedvelte, őket is szeretni fogja. Én meg azt hiszem, fogunk még róluk hallani. És ha mégsem, akkor is egy remek lemezzel lettünk gazdagabbak.