Mondjon bárki bármit, a Sinsaenum nekem mindig is egy roppant ügyesen marketingelt Leclercq/Zatorsky projektnek tűnt, amelyben a Dragonforce egyik alapembere és a Dååth énekese megfuthatta tiszteletköreit a death metal vadászmezőin. A hagyományos értelemben vett zeneipar lenullázódásával sem szűnő lemezdömpingben azonban egyszerűen muszáj valamivel kitűnni a nagy masszából, és Csihar Attila, no meg persze Joey Jordison nevének bedobása meg is tette a kellő hatást. Azt gondolom, a zene utóbbiak jelenléte nélkül is valami egészen hasonló lenne, az a plusz fűszer viszont, amit ők ketten minden körülmények között a főzetbe tesznek, csakis jót tehet a produkciónak. Négyükhöz csatlakozott még bőgön Heimoth (Seth), gitáron pedig Stéphane Buriez (Loudblast), az így összeállt társulat pedig láthatóan azóta is folyamatosan ontja magából a feketére színezett halálfémet.
Három év alatt két teljes értékű album és három EP az eddigi mérleg, vagyis a kreativitás magas lánggal lobog Leclercqékben, láthatóan van mondanivalójuk, és az önmagukban is fogyasztható, kerek dalokról sem feledkeztek el. A Repulsion For Humanityre ráfordulva természetesen újra előkerült nálam a teljes diszkográfia, és abból egy roppant tudatosan nyomuló, a maga módján tökéletesen „szórakoztató", a pontot az i-re feltenni mégis képtelen brigád képe rajzolódott ki. Fura ez, mert a maga módján ez a gitárhős blackened death metal egy kellően egyedi fúzió, amit a csapat minden különösebb zökkenő nélkül valósít meg, sőt, olyan természetességgel ontja magából ezeket az ötleteket, mintha legalább húsz éve ebben utaznának. Már első hallásra úgy győz meg a zene, ahogy az meg van írva, de meglepő módon minden egyedisége ellenére sem hagy maga után olyan nyomot, mint illene. Pedig a Repulsion For Humanity is egy roppant izmos anyag, még erősebb is a szintén remek Echoes Of The Torturednél.
Azt is érteni vélem, hogy mi volt a megcélzott irány hőseink számára, hol akarták tovább erősíteni a felépítményt. Még hatásosabb dalok, még jobb hangzás, erősségeik további kidomborítása – a legtöbb zenekar persze pontosan ugyanezekért a célokért hajt, itt viszont egy kalapemelésre késztetően sikeres megvalósítással van dolgunk. Persze csak akkor, ha a death metalban a tömény, direkt amcsi vonalat részesíted előnyben, a 'Corpse, a Deicide vagy a Morbid Angel vonalán. És itt ki is lyukadtunk a friss anyag legnagyobb érdeméhez, egyben (számomra) legkirívóbb negatívumához is: ez a bő órányi vérgőzfürdő számos ponton csupán egy nagyon jól sikerült tribute érzetét kelti bennem, és semmi többet. A meghatározó hatásokat az előbbiekben már említettem, de éppen a nyitó/címadó dal miatt a Slipknot is egyértelműen ide kívánkozik, viszont túl azon, hogy ez az egy nóta önmagában jobban tetszik, mint Corey Taylorék utóbbi három lemezéről bármi, ezektől az arcoktól nem érem be ennyivel.
Ennyi a problémám, nem több, és jó szívvel nem is tudnám lepontozni ezt az anyagot, mert kétségtelenül eszeveszetten hallgattatja magát. Lehet ebben szerepe annak is persze, hogy mostanság sem a Kannibálok, sem az Angyalok műhelye nem köpött ki magából ennyire jól sikerült konstrukciókat, és kimondottan ki voltam éhezve arra, amit itt hallok. Már akkor is az év legtöbbet hallgatott albumai közé iratkozna fel nálam a Repulsion For Humanity, ha nem szerepelne rajta az I Stand Alone képében egy valódi Death Metal Schláger, így viszont még egy okkal kevesebb a panaszra. Nem hiszem, hogy jelen felállásában ez a csapat ennél sokkal többre lehet képes, de a nagybetűs módon Szórakoztató Végeredményhez ez is elég. Finom falat.
A Sinsaenum október 10-én Budapesten koncertezik a Hatesphere és a Critical Mess társaságában, részletek itt.
