Shock!

Mai rockandroll termésünk másik résztvevője a Skeletor. Már elsőre szimpatikusabb, mint a Dustsucker, valahogy több a tűz, élet az első dalban. De várjuk ki a végét azért... Nem annyira karcos ebben a csapatban torok, mint az előzőleg említett Dustsuckerben, sokkal jobbak is a vokáltémák. A gitárszólók feelingesek, valahogy jobban összerakódott a zene, izgalmasabb, és érezni benne egy csipet stoner-feelinget is.

Német a csapat amúgy, amit nem gondoltam volna, sikerült levetkőzniük teljesen a germán kockásságot, csípőből tüzelnek, és ahogy hallgatom a lemezt, érezni, hogy nem fogyott ki a szusz belőlük három dal után. Ez jó jel. Mondjuk pont a harmadik nóta lírai...ként indul, átverik a hallgatókat, fricska ez kéremszépen. A lírai (féleség) a negyedik nóta lett mégis, nem kínos, pedig akár az is lehetne a butus témája miatt. Érdekes módon a HIM, Entwine típusú érzelmes, csöpögős vonal ugrott be erről a dalról, van szíve a német brigádnak. Jön a pörgés megint, aztán a hatodik dal megint egy fura lassulás, egyre érzelmesebb a zenekar, mi a szösz... Hű, jó kis feelinges téma ez, kicsit a Guns'N Roses hatását érzem benne. A hetedik dal refrénje meg tiszta régi Van Halen, még David Lee Roth-tal.

Jó kis vérpezsdítő zene ez. Amennyire fáztam a borító meg a nagyon ismeretlenség miatt tőlük, annyira bejött a végén, bár sok csodát ne várjon senki, csak feelinges rockzenét. A jó zene mindig magáért beszél! Azért kicsit a végén leül a lendület, a végefelé vannak tölteléknótát, talán elég lett volna úgy 35 percnyi ebből a zenéből, nem 46. Az utolsó dalban meg van egy hihetetlenül ozzys dallam (na jó, erre már ráfoghatjuk, hogy nyúlás), szóval van itt sokféle hatás. Mindettől eltekintve nem egy rossz lemez, rockandroll őrülteknek ajánlott.