Az új Skyclad teljes meglepetésként érkezett, hiszen semmi sem utalt arra, hogy nyolc évvel az utolsó lemez, az In The... All Together után várható lenne bármikor is a folytatás. Martin Walkyer 2001-es kiválásával az egyébként is a föld alatt mozgó banda még mélyebbre süllyedt az underground bugyraiban, az utóbbi majd egy évtized csendje pedig arra engedett következtetni, hogy bizony beleálltak a földbe. Szintén ezt az érzést erősítette, hogy Graeme English és Steve Ramsey, azaz a két őstag láthatóan nagyon jól elvan a Satanben, ahol egymás után szállítják le az erős lemezeket. A Skyclad körüli egyedüli történés ezzel szemben 2009 óta mindössze annyi volt, hogy 2016-ban a Noise kiadott egy válogatást az 1995-ig tartó éra anyagaiból. Mindez persze egyáltalán nem utalt arra, hogy hamarosan kezünkbe foghatjuk majd a tizennegyedik Skyclad-nagylemezt, hiszen a kiadók előszeretettel dobnak piacra ilyesfajta cuccokat rég nem létező csapatok kapcsán is, ráadásul a banda több mint húsz éve lépett le a Noise-tól.
Most azonban mégis megérkezett az új anyag, de a Skyclad természetesen ezzel kapcsolatban is hozta a formát: a Forward Into The Past ugyanis jó előre kicsúszott a netre. A zenekar történetét ismerők valószínűleg már meg sem lepődnek ezen, a Skyclad ugyanis tipikusan az a zenekar, akiknek soha semmi nem jön össze: 2001-ben az eredeti frontember Martin Walkyernek pont akkor sikerült kilépnie, miután végre a Nuclear Blasthez szerződtek, ráadásul leszállították pályafutásuk talán legerősebb lemezét, a Folkémont. Walkyer maga volt a csapat arca, így a karizmatikus figura távozása után az is kérdéses volt, nélküle működhet-e egyáltalán tovább a zenekar. Működött, sőt! A Kevin Ridleyvel a mikrofon mögött másodikként érkezett In The... All Together ismét csak piszok erős lett, de utána természetesen totál hazavágták karrierjüket azzal, hogy az említett módon eltűntek nyolc évre. Ilyen előzményeket követően már meg sem lepődik az ember azon, hogy a visszatérő anyag már egy hónappal hivatalos megjelenése előtt letölthető volt. Pedig kár lenne, ha elsikkadna a Forward Into The Past, ugyanis minden tekintetben méltó az életműhöz, bár annyira nem érzem erősnek, mint fentebb említett elődeit.
Maga a lemez címe is sokat elárul az aktuális irányvonalról, hiszen nyilvánvaló, hogy a Forward Into The Past a régi Skyclad-anyagok hangulatának egyfajta friss formába öntéseként jellemezhető. A pattogó ritmusok, a gitárokkal sokszor párhuzamosan játszó, előtérbe tolt hegedű és a kocsmai hangulat továbbra is megvan tehát, a Skyclad ráadásul műfajában majdhogynem egyedüliként ma is képes arra, hogy mindezt a folkmetal-zenekarokra döntően jellemző csűrdöngölős, lakossági jelleg nélkül adja elő. Ahogy soha korábban, úgy ezúttal sem érezni giccsesnek vagy kellemetlennek a végeredményt, annak ellenére, hogy a dalok némelyike valóban masszív piaszagot áraszt.
A bő negyven perces lemez tizenegy dalt tartalmaz, amelyeket a Storyteller's Moon rövid be-, illetve levezetője foglal keretbe, köztük pedig minden megtalálható, amit Skyclad-rajongó csak kívánhat: a State Of The Union Now méregerős kezdés kifejezetten thrashes riffelésével, de a balladisztikus Words Fail Me is remekül működik, annak ellenére, hogy Ridley sem jobb énekes, mint jellegzetesen kántáló elődje volt. Mindezek mellett pedig van egy rakat, tipikus Skyclad-himnusz is, mint a Change Is Coming, a Queen Of The Moors vagy a címadó, de az outro előtti utolsó Borderline is kiemelkedő roppant szomorú hangulatával.
Ugyan a Skyclad a Folkémon után egyszer már elszalasztotta a nagy lehetőséget, most azonban talán adatik nekik még egy esély. Kétségtelen ugyanis, hogy a folk metal jobban megy manapság, mint valaha, így talán visszatérésük kapcsán a műfaj pionírjaira is vetül majd némi reflektorfény. Ha pedig így lesz, a Forward Into The Past elég jó ahhoz, hogy újra feltegye a csapatot a térképre.
Hozzászólások