Shock!

Egyre tukkóbb borítókat kapnak a Soulfly lemezek. Ez a mostani valami csúcs gagyi. Micsinájjunk, ez van. Vajon a zene is még primitívebb lett a Primitive-nél? A nyitó Downstroy a Sacred Reich American Way című remekművéből elcsent és cselesen maxesített riffjével bombáz, nem mondom, hogy nem taglózott le.

Jó ez, lezúznak, mint atom, aztán csak nézek ki a fejemből, he'. Még a dal végén a kis elszállós betét sem tud kizökkenteni abból, hogy én alapvetően most headbangelni akarok. Szóval headbangelek tovább, a kettes (egész Sepus) dalt (Seek'N'Strike) pl. végig, és megint baromira tudok örülni azoknak a népi-brazil-törzsi-akármilyen betéteknek, lehet mondani akármit, de ezeket nagyon érzi ez a Max gyerek. Nem véletlenül lett ez a klipnóta. Feljebb is hangosítom, mert ez úgy az igazi, bangelek tovább szorgalmasan, fel-le jár a monitor képe előttem, bár elég monoton módon, a középtempók uralják a lemezt, mint általában. Groove-os az biztos. Ordítós is, Cavalera apu ugyanúgy üvölti mindenféle világfájdalmát, sérelmeit az égbe akár eddig. Ezért (is) szeretjük őt. Nohát, már megint egy Sepulturás rész, itten jól a harmadikban (Enter Faith), hmmm... Most akkor hogy is van ez?

Javára legyen írva a lemeznek, hogy mostan jóval kevesebb a vendég, mint az előzőn. A negyedik dalban (One) hallhatunk először idegent, méghozzá az Ill Nino énekesét, Christian Machado-t, hát nem egy világbajnok dal, inkább unalmas szegénykém. Utána begyorsulnak egy kicsit Maxék (mert az ugye baromira nem érdekel senkit kik zenélnek mögötte, legalábbis elenyészően keveseket), később az anyanyelvén ordít Max, törzsileg ritmusozottan, Brasil a dal címe, mi más. Egyébként tetszik a lendület, izmos darab. A Tree Of Paint akár a Dead Can Dance is ihlethette volna, és igen, az infólap szerint is hallgat ilyesmit Cavalera. Jelen dal annyira kilóg a lemezről, ahogy csak lehet, legalábbis az eleje, az egy négerénekesnős (Asha Rabouin - az előző lemezen már szerepelt a Fly High c. számban, most a dalszöveget is ő írta) lírai, amiből fél másodperc után vált át punkos metalba a csapat, majd samplerekkel is borzolják az idegeinket. Mármint a dobok lesznek gépiesek egy hangyányit. Ebből kieveznek egy lassabb zúzással, majd jön megint a dal elején hallott líra. Max kedvence a lemezről egyébként. Nemtom, lehet én vagyok túl konzervatív, de ez a tipikus amerikai slágerlistás énekhang valahogy nem az igazi egy ilyen korongon. Ezek után a gyerekekkel elmondatott bevezető sem tud meglepni, a súlyos riffelés annál inkább, a rappelés nem tetszik benne, viszont a zene igen, bár nem mondom, hogy nem hallottam már kétszázat ilyet. Ezek után a 9-11-01 (találjátok ki mi ez, nem nehéz, nem a 911-es segélyvonal) egy perces néma gyásza következik, én meg kezdek besokallni, annyira széttöredezték a lemez egységét, amennyire csak képesek voltak rá...

A Call To Arms punkosan gyors és rövid, a Four Elements lendületes Soulfly-zúzda, középtáji töréssel, a Soulfly III akusztikus zsenge, jobb lett volna a lemez végén amolyan lezárásként. A Sangue De Bairro egy feldolgozás, méghozzá Max kedvenc brazil csapatától, a Chico Science-től. Ez sem életem kedvenc dala... A záró Zumbi (na itt nem tudom megállni röhögés nélkül, ezer bocs mindenkitől, de egy régen Romániában lakó rokonunkat hívta mindenki Zumbinak, méghozzá azért, mert amikor megszületett azt mondták, úgy néz ki, mint egy kis zumbi. Sorry, de képtelen vagyok elvonatkoztatni) egy ütőshangszeres szösszenet, rövid, ámde nem az igazi. Utána rejtetten csilingelést hallhatunk, értelme semmi, viszont megy az idő ezzel is.

Mit mondjak? Néha úgy érzem, jobb ez a lemez, mint a Primitive, néha meg egy szintre helyezem a kettőt. Az első ütőerejét egyik sem éri el. Ezt a lemezt is ki kellene gyomlálni, a zenekart bezárni valami stúdióba, hogy írjanak még öt jó dalt, és úgy kiadni. Valahogy nem hozott tűzbe a CD. Öt jó dal az meglehetősen kevés. Bár azok tényleg ütnek. Maradtam tisztelettel, de szerény pontszámmal.