Shock!

A magyar TNT hálistennek mostanára már beszüntette ténykedését, hamarosan mindenki elfelejti őket, így nem kell majd kellemetlenül éreznünk magunkat, ha ismerőseink kedvenc kérdésünkkel traktálnak majd minket ("Mit hallgatsz?"), ha az Intuition vagy a Realized Fantasies bömböl autónkból, discmanünkből.

Mivel azonban az igazi TNT tavalyi visszatérése nem robbant olyan igazán nagyot, ráadásul nem sokkal később Morty Black bőgős is kivált (kirúgódott) a csapatból, mostanában újra nagy a csend Ronnie LeTekro-ék körül. Ezért a nyughatatlan énekes, Tony Harnell összetrombitált néhány havert és megszületett egy újabb projekt, amelyre már csak a nevek miatt is érdemes odafigyelni: először is, a doboknál John Macaluso foglal helyet, aki nemcsak az Ark lemezek eszeveszett ritmusaiért volt felelős, de egy ideig Tony-val együtt nyomta a TNT-ben is, sőt, még Yngwie-nél is megfordult. Gitáron Magnus Karlsson játszik, akinek a neve nem sokat mondott, egészen addig, amíg le nem esett, hogy ő a Last Tribe nevű dallamos power metal banda bárdistája - itt szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy a szintén Frontiers kiadós, háromlemezes Last Tribe egy kurva jó zenekar! Remélem, a Starbreaker révén jut egy kis reflektorfény rájuk is... A basszust egy számomra ismeretlen olasz arc, Fabrizio Grossi kezébe adta Tony (vagy a kiadó - jó szokásukhoz híven nem adnak ki úgy lemezt, hogy legalább egy honfitárs ne játsszon rajta, hehe). És, egy szó, mint száz, hatalmas muzsikát raktak össze ezek a kőprofi zenészek!

A Starbreaker pedig ugye egy király Judas Priest szám címe a Sin After Sin lemezről, de ennek vajmi kevés köze van ahhoz, hogy Tony ezt válaszotta a banda nevéül. Persze lehet ő Priest-fanatikus (nyilván az is - tuti a klasszikus Priest lemezeken nőtt fel), de zenei szempontból nem érezni különösebb párhuzamot. Ez az album ugyanis inkább a TNT és a másik Harnell-féle projekt, a Westworld keményebb nótáinak keverékeként írható le. Olyan állatul szól, akkora húzása van Macaluso dobjainak, hogy még a kevésbé súlyos témák is elképesztő erővel dörrennek meg! Egyúttal modernebb is lett a zene, mint a Westworld; de hagyományosabb, mint a kísérletezős TNT albumok - akinek nem tetszettek a Firefly és a Transistor kütyüi, modern (?) zenei kísérletei, ugyanakkor szívesen hallaná Tony-t egy igazi, 2000-es éveknek megfelelő metal lemezen énekelni, az itt tutira megtalálja, amit keres.

Még egy csepp progresszív ízt is kapott a muzsika, ezért hol egy modernebb hangzású Masterplan (Transparent, Turn It Off), hol pedig konkrétan az Ark ugrik be a figyelmes hallgatónak (Dragonfly - ehhez a beteg instrumentális témához már tényleg csak Jorn dallamai hiányoznak); de akadnak slágeresebb, inkább a Westworldöt idéző dalok is. Ez utóbbira remek példa a Lies, amelynek kissé klisésen társadalomkritikus refrénjét ("lies on the TV screen/in the magazines (...)/lies on the radio/everywhere we go...") csak az nem énekli Tony-val már a második körben, aki befogja a fülét. De a Light At The End Of The World is ezt a vonalat erősíti, igaz, Tony barátunk énekelhet bármit, arról úgyis minden dallamhívőnek a TNT és a Westworld jut eszébe. Persze Magnus bátyó játéka teljesen más, mint LeTekro mester nyakatekert stílusa vagy Mark Reale klasszikus hard rock értékekből táplálkozó, hagyománytisztelő gitározása - a fiú még Last Tribe-beli önmagához képest is teljesen máshogy penget: az alapvetően feelingre épülő, modernebb, mélyre hangoltabb riffelés is tele van apró finomságokkal és akkor még nem is beszéltünk a dalokban megbúvó hatalmas szólókról.

Az ún. szupergroupok lemezei mindig óriási elvárásnak kell megfeleljenek és épp ezért gyakran elvérzik a produkció, de ezúttal nem ez történt: igenis, érdemes néha a nevek alapján invesztálni - komolyan mondom, a Starbreakert belehallgatás nélkül meg lehet venni. Persze belenézni is érdemes, ugyanis az újabban külföldre is gyakran dolgozó Havancság (sic!) Gyula egy kellemesen (értsd: nem szájbarágóan papolós) társadalomkritikus borítóval lepett meg bennünket. Remélem, ha egyszer lesz megint Ark lemez, akkor annak a grafikáját is ő készíti majd.

Apropó, megbúvó finomságok: meghallgattam egy párszor a lemezt itthon is, majd egy hosszabb autóúton talált rám, azóta pedig folyamatosan benne van a Winamp playlistemben. Még az is lehet, hogy a következő ismertető írásakor is ezt fogom hallgatni. Hogy ez jót vagy rosszat tesz-e a másik bandának, azt egyelőre még nem tudni, hehe.