Shock!

A Static X hullámzó teljesítménye most talán felfelé ível, a 2005-ös lemezük nem váltotta ki feltétlenül a lelkesedésemet, bekerültek a futottak még dobozba. Reméltem, kiköszörülik a csorbát az új koronggal. Az első néhány másodpercben azt hittem, rossz cd-t kaptam, egy az egyben System Of A Down-os kattanás indítja a lemezt, majd nem kevésbé őrülten, de már a saját világukban folytatják a nótát.

A hangzás mormogósabb, kevésbé kiélezett, talán ettől élőbbek is a nóták, de mindenképpen metalosabbak, mint valaha, minden tekintetben. Aki a rideg, gépies világot kedvelte eddig bennük, az most lapozhat is tovább, ez már nem a régi csapat, habár puttyogások még mindig akadnak, de inkább színesítenek, mint alaphangulatot adnak. Az is nagyon tetszik a soundban, hogy mind halkan, mind hangosan szépen és arányosan szól a cd, és nem estek abba a hibába, hogy bizonyos hangerőn túl csúnyán betorzul minden, viszont halkan sem veszti el az erejét. A dob teljesen élő hangzása nekem például kifejezetten tetszik.

Amire most talán még jobban kiélezték a nótákat, azok a teljesen őrült gitárszólók. John 5 vendégeskedik a lemezen, bizonyára még több ihletet adott az eddig is elmebeteg szólókhoz, habár ő csak a nyitó nótában szerepel. Mindemellett előfordul egy adag olyasféle elvetemült puttyogás, amiket utoljára tán a nyolcvanas években lehetett hallani. A Goat az egyik legbutább, ennek ellenére legütősebb dal a cd-n, talán pont a legputtóbb effektek és riff miatt. A harmadik nótát (Behemoth) hallva mosolyogtam egy picit: mintha egy kiadatlan Coal Chamber nótát hallanánk, ha a zenei alap modernizáltabb is, de a vokál egy az egyben Dez Fafara. A Chemical Logic-ben már saját magukat is hülyére veszik, (ciber)punkos nóta, vicc Static-módra.

Wayne sajnos kicsit egyhangúan (bár torkaszakadtából) kiabál végig, nagyjából csak végigszövegeli az egész lemezt, produkált ő már ennél jobban is korábban. Pont ezért hiányolom az igazán ütős refréneket, az elsőt a Destroyerben lehet hallani, bár itt sem erőltette meg magát túlzottan. A Forty Ways végre egy minden ízében ütős nóta, ezt hiányoltam már az elejéről. Aztán itt mintha feltámadt volna a csapat dalszerzésileg, ha az ember felülemelkedik Wayne totálisan sivár ordibálásán, már élvezni is lehet a nótákat. Hangosan persze, azért úgy az igazi.

A lemez csupán 37 perces, megunni igazán nem lehet ennyi idő alatt, de az tény, hogy hangulat kell hozzá, fáradtan csak bepunnyaszt valamiért egyvégtében – pedig pont fel kellene pörgetnie. Az előző korongnál mindenképpen jobban sikerült anyag, most egyelőre ők nem tudták eldönteni, átmennek teljesen metalba vagy maradjanak a saját eddigi világukban. Nekem bejön ez a kicsit koszosabb vonal, talán majd ők is ráéreznek az ízére és a következő lemezzel dobnak végre egy nagyobbat. Rájuk férne.

Talán új rajongókat akarnak megfogni a módosult iránnyal, ahhoz viszont érzésem szerint még több kellene. Ahogy viszont mondtam korábban, az előző albumnál jobb volt, tehát a pontszám is úgy módosult.