Na, ez az a lemez, amelynek hozzám kerülése még viccnek is rossz! Már a borító is gyanús volt, itt ugyanis a jó Steve egy akusztikus gitárral és egy magára erősített szájharmonikával látható éppen átszellemült éneklés közben. Sebaj, gondoltam, biztos valami jó kis blues muzsikát nyom, a háttérben pedig ott nyomja egy tökös zenekar is. De nem, ez tipikusan amerikai, country beütésű polbeat 60 percben, amivel a szerk. engem kívánt alaposan megszívatni.
A jó öreg Johnny Cash mozgott hasonló stílusban, de ő egyrészt hatalmas fazon volt, másrészt rendkívüli hanggal rendelkezett – nos, Steve Earle-ről egyiket sem mondhatjuk el: hangja középszerű, feje jellegtelen, zenéje dögunalom. Amúgy pedig Cash-től is megviselne egy 60 perces koncertfelvétel, nemhogy egy nála sokkal kisebb formátumú követőtől (kortárstól?), úgyhogy körülbelül 5 perc múlva lemezcsere következik.
Külön bosszantó, hogy a szövegeket hallgatva olybá tűnik, valami keresztény mázzal is nyakon van öntve az egész, tehát a bealvás mellé a behányás is garantált. Borzalmas, de tényleg! Pedig a country zenét még alapvetően csípem is (ha teljes zenekar játszaná ezeket a számokat, egy jó 5-öst is bekaszálnának talán, hehehe).
