Shock!

Hahh, ezt is megértük. Második lemezével jelentkezik a német Stormhammer. Agresszív, bombasztikus, dallamos, stb. mármint az cd hátán lévő kis szövegben ilyenekkel jellemzik a zenét. Ez mind igaz, tökéletes példája a "hogyan másoljuk le a nyolcvanas évek nagy heavy metal sztárjait" iskolának.

Ők is - mint annyi pályatársuk az utóbbi években - betéve tudják az összes ikergitáros témát, galopptempót, íves dallamokat, szövegklisét, és mindezt megkísérelték olyan formába önteni, ami csak a sajátjuk. Nem sikerült. Annak ellenére, hogy mint zenészek hallhatóan felkészültek és a dalok azért gördülékenyek, meg lendületesek - javukra írandó, hallottam ennél sok rosszabbat is - szóval nem azzal van baj, hogy bénák lennének, csak az a nagy szürke mocsár ne lepné el őket. Egy icipici eredetiséget, könyörgöm! Valami apró ötlet, más megoldás, és máris jobbak lehetnének. Nyilván nem mernek kísérletezni, maradni kell a jól bevált receptnél, akkor megvan a biztosan eladott példányszám és a felvarrókkal összefércelt rajongók sem haragszanak. Mondjuk, aki utálja az utolsó Judas Priestet, talán boldogan kap a csapat után.

Nincs mit tenni, a Stormhammer még mindig nem váltja meg a világot. Heavy metal fanatikusoknak, akiknek nincs igénye érdekesebb zenékre akár mennyei manna is lehet, viszont az örökkévalósághoz ez még nagyon kevés. Annyit még hozzátennék, hogy mindezek ellenére kenterbe verik az összes hazai hasonló stílusú zenekart. A Stormhammer legalább elegánsan - és egy viszonylag jó hangú énekessel - szar.