Shock!

Sundown, Sundown... töprengtem egy keveset, hogy honnan a fenéből ismerős ez a név, majd a zenébe belehallgatva mi a szöszre emlékeztet némely része olyan nagyon. Aztán lőn megvilágosodás, hiszen ez az ex-Cemetary-s Mathias Lodmalm "új" csapata, és némely riff és hangulat a Cemetaryre emlékeztett... minő véletlen.

A '97-es Design 19 c. bemutatkozó korongon még Johnny Hagel (ex-Tiamat) pengette a bőgőt, de őkelme többet óhajtott koncentrálni a szólóprojekjtjére (Cinnamon Spiral), így most Andreas Karlssonra jutott eme megtisztelő feladat. Gitáron Herman Engström működik közre, a dobtémák kiagyalója pedig Chris Silver volt.

A zene pedig... akad benne némi dark, egy zsáknyi indusztriális dolog, szóval semmi vidámság, többnyire olyan lehangoló kb., mint a hetekig tartó esőzés. Amúgy nem egy elveszett próbálkozás, mert szerény személyem azonnal rácsattant a korongra, lévén kellő arányokkal vegyített indusztriális (vagy techno) metal helyezkedik el rajta némi dark beütéssel. A nyitó Lifetime könnyfakasztóan szomorú, aztán a szünet nélkül utána következő Divine csipetnyi Marilyn Mansonos ízével, lendületességével kihúz a mélyből. A Prey pszichós súlyosságát ellenpontozza a Star, mely igazi buta töc-töc dobtémáival és technós szerkezetével kicsit kilóg a többi dal közül, de meg lehet szokni és szeretni. Ha pedig szeretnéd tudni, hogy milyen lett volna a Cemetary samplerekkel, hallgasd csak meg pl. a Halot, a [22] -t vagy a Wiredet. A záró Silencer indítása egy kevéssé a Nailbombot idézi.

Egyetlen zavaró momentumot találtam a korongon, mégpedig a dobsound lehetne élőbb, nem ennyire szintetikus. Amúgy ígéretes album a Glimmer, talán egy kicsit eklektikus, de aki vonzódik a "kütyüs" borult muzsikákhoz, jócskán találhat rajta csemegét.