Shock!

Néha az ember kezébe gyöngyszem akad, ami nem friss (jelen esetben két éves), ám mégis érdemes rá néhány karaktert elszórni, hátha másra is átragad a lelkesedés. A Sylvan nevű zenekarról az égvilágon semmit nem tudtam, viszont a lemez borítóját szimpatikusnak találtam (ez is egyfajta szempont), így máris érdeklődve kezdtem hallgatni, mit rejthet a lemez.

Finom progos rock, art-rock, fene vigye a skatulyákat, néha mintha egy durvább Porcupine Tree sejlene fel, máskor Daniel Gildenlöw és csapata, a Pain Of Salvation finom, mesélős világa is ott rejlik a zenében (meg főleg az énekstílusban), vagy akár egy modernebb Pink Floyd is megmutatható általuk. Utána is néztem, kiket rejt a Sylvan név, és bizony német a csapat – meglepő!

Az első dallal viszonylag hosszan rabul ejtenek, a legszebb benne, hogy máris egy olyan refrént kapunk, ami megjegyezhetően hasít az ember szívébe egy recés késsel. Végig az volt az érzésem, hogy folyamatosan történeteket mesélnek el hangok által, és tényleg, minden dal mesél valamiről (sajnos a szövegek nincsenek birtokomban, így nem egészen világos miről is), rendkívül ügyesen ötvözik a klasszikus progos elemeket a modernebb megoldásokkal, minderre Marco Glühmann finom, kifejező éneke rakja fel a koronát.

A hangszereseknek is kapnak teret a hosszabb bemutatkozásra, még sincs az az érzése az embernek, hogy túlnyújtott, öncélú hangszermaszturbációt hallunk: ízléssel, alázattal szólózik mindenki, érezhetően első számukra az, hogy Dalt írjanak, ami rendkívül szimpatikussá tette őket számomra. Továbbmegyek: nem átallanak olykor popos elemeket is a zenébe szőni – kifejezetten szeretem, ha bátran mernek kísérletezni a stílusok keverésével a zenészek.

Feljebb ugyan említettem zenekarneveket, de a lemez teljes ismeretében (többszöri hallgatás után), igazából csak támpontként hoztam fel, kiknek az érdeklődését keltheti fel a Sylvan. Sajátos, furcsa stílusuk van máris, amiből remek dolgok születhetnek a jövőben. (Illetve talán meg is született: most látom, van idei albumuk is.)

Bárkinek ajánlott, aki igényli a finomabb, ízes-míves prog zenéket, az X-Rayed pontosan az a fajta lemez, amit évek múlva is ugyanolyan élvezettel lehet meghallgatni, mint először. Azt hiszem – illetve dehogy hiszem: tudom –, én biztosan nagyon sokat fogom még hallgatni ezt az albumot. Maximális pontszámot szinte tán csak azért nem kapnak, mert megesz a kíváncsiság, mit alkottak az új koronggal.