Azóta kedvelem a zenekart, mióta '98-ban a Slayer előtt nálunk jártak. Azonnal megfogtak furcsa zenéjükkel, szuggesztív előadásmódjukkal, az énekes érdekes hangja külön tetszett. Be is szereztem a debütáló albumukat, és nem csalódtam, a szívszaggató dallamoktól kezdve az extrém súlyosságig minden van rajta. Ezek után naná, hogy tűkön ülve vártam, mit tudnak a kettes lemezen nyújtani.
A Toxicityn nagy újítások, meglepetések nincsenek, a saját világukban alkottak óriási dalokat a srácok, csakhogy az első lemeznél sokkal összefogottabbak, egységesebbek a nóták. Olyan szépen hangzik, hogy "saját világukban", ugye? A SOAD esetében hangsúlyozottan beszélhetünk róla, hiszen ilyen idióta ötleteket vegyíteni a húzós riffeléssel, nem mindennapi elmékre vall. Mindezek fölé, mint egy korona kerül az énekes, Serj Tankian dallamvilága. A horzsoló üvöltéstől kezdve a lélekborzolásig mindent tud, ráadásul olyannyira egyedi hangszíne és ötletei vannak, amit nyilván nem az amerikai kultúrából hozott magával. Egyszerűen jó érzés hallgatni, ha úgy igazán elereszti magát, a Chop Suey!-ben a tarkómon is égnek meredtek a szőrszálak, de teljesen meglepetésszerűen felbukkannak hasonló borzongató részek majd az összes számban.
A zene összességében amúgy nincs agyonbonyolítva, viszont rettentő erővel húznak a hangszeresek, én meg azon kaptam magam, hogy csutkára tekert hangerő mellett teljes átéléssel headbangelek és üvöltök a szoba közepén. Pedig az utóbbi években elég kevés új zene hat rám ilyen módon... Néha punkos témák is belekeverednek a nagy SOAD kavalkádba, meg egy kis keleti íz (Science), de - hangsúlyozom még egyszer - mindezt hihetetlen módon kutyulták össze. A záró Aerials az utóbbi évek leggyönyörűbb lírai dala, már megint csak azt kell írnom, hogy a nóta elejétől a végéig borzongtam, rázott a hideg... a végén mikor a szitár is megszólal... ehhh... A dal után van még egy kis meglepetés, de végre nem böfögés/vihogás beszívva/stb., amiket mostanában sokan előszeretettel alkalmaznak. Hangzásilag is topon van a lemez, Andy Wallace keverte, gyönyörűen, roppant erőteljesen szól minden, de egyáltalán nem "tucat súlyos" hangzással.
Arra várhatunk mostanában, hogy hozzánk mikor tévednek el újra, de talán egyszer. Csodák márpedig vannak. Addig is barátkozz a Toxicityvel, de egyvalamire mindenképpen készülj fel: a SOAD-ot vagy imádni fogod, vagy messzire elkerülöd. Ha eddig nem derült volna ki, nekem ennyit ér.
Hozzászólások