Shock!

Bakos Attila, a Taranis név mögött önállóan alkotó énekes/zenész a honi underground egyik jól őrzött titka, aki az ezredforduló táján egy szűk évtizedre teljesen kivonult a zenei szférából, és csak az utóbbi években kezdtünk újra hírt kapni róla. Bár 1998-99-ben saját jogon már két csatornán (Woodland Choir, Taranis) keresztül is hírt adott magáról, elismertsége az utóbbi két Thy Catafalque albumhoz hozzátett tiszta énekdallamai révén kezdett kibontakozni. Kreatív jelenléte mind a Róka Hasa Rádió, mind a Rengeteg esetében markánsan színezte a Thy Catafalque lelkének, Kátai Tamásnak jellegzetes zenei világát, új dimenziók felé nyitott utat, és így az egyöntetűnek mondható, nemzetközi sikerben is komoly szerepe volt.

Közben Serenity Rise címmel, 2010-ben megjelent a második Woodland Choir album, 2012 első napján pedig szinte a semmiből bukkant fel a kultikussá nemesült Taranis demó, az In Days Of Yore folytatása, Kingdom címmel. A felvétel akkor kizárólag digitális formátumban került a virtuális polcokra, néhány hete azonban már kézzelfogható változatban is létezik. Az album anyagát Attila még 2000-ben írta, és bő évtized elteltével, egy korszak lezárásaként tárja elénk, meglehetősen szokatlan, bizarr helyzetet teremtve ezzel. Bár a demós Taranis még egy kétszemélyes formáció volt (akkoriban Halmosi Erik hozta a nyers éneket), a most napvilágra segített négy dal teljes egészében Bakos-kreatúra, olyannyira, hogy minden hangszeren ő, illetve a felügyelete alatt működő Virtual Studio Technology szólal meg.

Összességében a 75 percnyi életmű egyben történő lefülelése számomra azt a konklúziót hozza, hogy bár a körítés és a megszólalás is professzionális arcot öltött a demó óta (a mutatós Kingdom artwork Havancsák Gyula munkája), a két anyag erősségei és gyengeségei egy tőről fakadnak. A friss kiadványon is az ének alárendeltjeként él a zene, Attila vokális teljesítménye pedig minden túlzás nélkül (ismét) bámulatos, akár a tiszta, akár a hörgős részekről beszélünk. Hallatszik, hogy a veleszületett adottságok mellett rengeteg munka is fekszik ebben: tudatos, okosan felépített, mesteri dallamok ezek. A stílus alapvetően atmoszférikus black metal, a korai (és születését tekintve szinte kortársnak mondható) Emperor, Borknagar, Windir albumok vonaláról – ez az énekteljesítmény bármelyik említett klasszikuson megállta volna a helyét.

Attila azonban az egyszemélyes megfejtés híve, és a zenei alapot ezúttal sem sikerült annyira ügyesen összeállítani, hogy a hallgató szájában ne legyen eltéveszthetetlen plasztik utóíze. Ahogy említettem, a (szoftveres torzítással előállított) gitársávokon, illetve némi akusztikus intró/outrótól eltekintve nem hallunk valódi hangszereket, továbbá a négy tételben összességében nincs 40 percnyi zenei ötlet, amennyi pedig a lemez hossza. Gyakorta a Dimmu Borgir/Nightwish vonalon sikerrel túljátszott rágógumi-szimfonikusok is megmutatják gyűrött képüket, bombasztikusnak szánt zenei közhelyek és térkitöltő alibitémák képében. Úgy hiszem, néhány (akár csak alkalmilag összetrombitált) hús-vér zenész egyberántotta, gazdagította, de mindenképpen valóságosabbá formálta volna az album zenei részét. Kár érte, hogy lélek itt csak az énekben lakik.

Magában áll Taranis Királysága, közvetlen előzmény és következmény nélkül: Attila minden egyéb vendégszereplést (ideértve a Thy Catafalque-ot is, ahol szintén nem hallhatjuk már a jövőben) félretéve friss ötleteire kíván koncentrálni az elkövetkezőkben, a most kiadott dalok a múlt szálait hivatottak elvarrni. Maga az album ugyanakkor a fenti háttérinformációk nélkül is értékelhető, önmagában és önmagáért helytálló stílusgyakorlat. De mindenekelőtt egy kimagasló dallamérzékű, remek énekes értékes munkája, és ha a Taranis projektnek nem lesz folytatása, akkor ez így már egy méltóképpen lezárt történet. További Bakos Attiláért az idén megjelenő Quadrivium albumot is érdemes lesz majd keresni.